Mindössze 360 kilométer autópálya épülhet meg a ciklusban
A polgári kormány által elkezdett építkezéseket is beleszámítva úgy tűnik: 360 kilométer autópálya átadására van összesen lehetőség ebben a kormányzati ciklusban, szemben az ígért 800 kilométerrel - mondta Manninger Jenő (Fidesz) kedden az MTI-nek.
Dátum: 2005-06-21 12:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39886
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:59:37.318842, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz közlekedési témafelelőse Gyurcsány Ferenc miniszterelnök aznapi nyilatkozata kapcsán közölte: örülnek annak, hogy - ha egyéves késéssel is - a kormány folytatta az autópálya-programot, és elkészülnek a tervezett szakaszok.
Kiemelte ugyanakkor, hogy a választási ígéretben 800 kilométer gyorsforgalmi út megépítése szerepelt, és ezt nem teljesítette a kormány. A képviselő szerint "az a 420 kilométer sem fog teljesülni, amit a miniszterelnök úr most mondott".
Manninger Jenő rámutatott arra, hogy drágább lett a gyorsforgalmi utak építése. "Szemben a miniszterelnök nyilatkozatával" a tényszámok azt mutatják: míg 2001-2002-ben 1,3 milliárd forintért épült átlagosan egy kilométer autópálya, addig ma a közbeszerzési értesítőben megjelent adatok szerint 2,4 milliárd forintból - mondta.
A volt közlekedési államtitkár a legfőbb problémának azt nevezte, hogy a kormány költségvetésen kívül vesz fel ezer milliárd forint fölötti hitelt, illetve kötvénykibocsátást végez.
Ez olyan finanszírozási konstrukcióban valósul meg, ami egyrészt drága, másrészt pedig nagy a valószínűsége annak, hogy 2007 után beleszámít majd az államadósságba, és így a következő kormányra hárul, a gazdaság mozgásterét nagy mértékben beszűkíti - közölte Manninger Jenő.
MTI - fideszfrakcio.hu