Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lomnici Zoltán az EU-alkotmányról tárgyalt Litvániában

Elsősorban az Európai Unió alkotmányos szerződéséről tárgyalt Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke kedden Vilniusban Arturas Paulauskassal, a litván parlament elnökével. A legfőbb bíró háromnapos hivatalos látogatáson tartózkodik a balti országban.


Dátum: 2005-06-21 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39897
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:59:40.596357, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megbeszélésen leszögezték: fontos, hogy a szerződést ratifikálják a további tagországok is, mivel a dokumentum olyan - például az európai bíróságra és a nemzeti bíróságra vonatkozó - passzusokat tartalmaz, amelyek az igazságszolgáltatás és a jogi élet szempontjából is nagyon fontosak. Az emberi jogok és a bíróságokkal kapcsolatos jogok kikényszeríthetőségével kapcsolatban is tartalmaz előírásokat a szerződés, ezért ha elfogadásra kerül, az nemcsak az uniót és a tagállamok közötti szolidaritást erősíti, hanem az egyén és az igazságszolgáltatás működése szempontjából is rendkívül fontos.

Szóba került a tárgyaláson a szolgáltatások szabad áramlására vonatkozó, egyszer már elfogadott, majd visszavont Bolkenstein-irányelv. Lomnici Zoltán tájékoztatta a Seimas elnökét arról, hogy az EU legfelsőbb bírósági elnökeinek szervezetében - ahol alelnökként tevékenykedik - ez a kérdés néhány héttel ezelőtt szóba került. A tíz új tagállam képviseletében kifejtette, hogy a római szerződésben írt szabadságjogok, így a szolgáltatások szabad áramlása tekintetében is a Bolkenstein-irányelvben foglalt és jelenleg még vita tárgyát képező megoldás lenne a jó. A tíz új tagállamban élők, az ott működő cégek szempontjából rendkívül kedvező hatást fejtene ki.

Arturas Paulauskas tájékoztatást kért a magyar bíróságok egyéves uniós tapasztalatairól, arról, hogy mennyiben alkalmazzák az európai jogot. Lomnici Zoltál elmondta, hogy az első két kérdés a luxembourgi bírósághoz előzetes döntéshozatal céljából Magyarországról érkezett, tehát a magyar bíróságok már alkalmazzák az európai uniós jogot.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek