Marc Chagall-litográfiákból nyílik kiállítás szeptemberben Szegeden
Marc Chagall nagyméretű litográfiáiból nyílik kiállítás szeptember közepén a szegedi várban - tájékoztatta Vörös Gabriella, a helyi Móra Ferenc Múzeum igazgatója kedden az MTI-t.
Dátum: 2005-06-21 15:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39905
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:59:42.933787, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Tisza parti városban hat hétig látható tárlaton a művész 1952-ben és Í54-ben tett görögországi utazásai után készült negyvenhárom litográfiáját állítják ki - mondta az intézmény vezetője.
A Franciaországon kívül másutt még be nem mutatott alkotások az Alliance Francaise és a Budapesti Francia Intézet közvetítésével a nizzai Chagall Múzeumból érkeznek. A képek szállításának és biztosításának költségeit a francia fél állja - közölte az igazgató.
A műveket a szegedi tárlatot követően Pécsen, Győrött és Debrecenben is bemutatják - mondta Vörös Gabriella.
Marc Chagall a nyugat-oroszországi Vityebszkben született. Egy helyi festő, Jehuda Pen műhelyében kezdett festeni, majd Szentpétervárott, Léon Bakstnál tanult. Az orosz származású francia festőművész húsz éve hunyt el Párizsban.
MTI - fideszfrakcio.hu