Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mádl Ferenc véleményezésre elküldte az Alkotmánybíróságnak a kisebbségi választási törvényt

Mádl Ferenc köztársasági elnök aggályosnak tartja, ezért véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak a kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról szóló törvényt kedden - tájékoztatta Schillinger Erzsébet, az elnöki hivatal sajtófőnöke az MTI-t.


Dátum: 2005-06-21 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39916
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:59:46.217188, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A magyar jogrendszerben egymás mellett működnek a települési önkormányzatok, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak érvényre juttatására létrehozott települési kisebbségi önkormányzatok. A véleményezésre megküldött törvény egyebek mellett lehetővé teszi, hogy a kisebbségi önkormányzat legtöbb szavazattal megválasztott tagja a helyi önkormányzat képviselőtestületének tagjává váljon. Ezzel a kisebbségi választópolgárok kétfajta módon is juttathatnának képviselőt az önkormányzati képviselőtestületbe: egyrészt a helyi önkormányzati választáson, másrészt pedig úgy, hogy a települési kisebbségi önkormányzati választáson leadott szavazatuk is önkormányzati képviselői mandátumot eredményezhet" - tartalmazza az MTI-nek eljuttatott közlemény.

Az államfő szerint ez a szabályozás két szempontból is aggályos. Egyrészt a törvény szerint olyan képviselők is mandátumhoz juthatnának a helyi önkormányzat képviselőtestületében, akiket nem a választópolgárok teljes közössége választhatott meg az önkormányzati választáson, így a megfelelő demokratikus legitimációjuk hiányzik. A köztársasági elnök szerint ez sérti a népszuverenitás elvét.

Az államfő emellett a választójog egyenlősége szempontjából is aggályokat fogalmazott meg. A kisebbséghez tartozók ugyanis több szavazattal rendelkeznének az önkormányzati képviselők megválasztásánál, mint a kisebbséghez nem tartozók - áll a közleményben.

A köztársasági elnök indítványa felhívja a figyelmet arra, hogy a jogszabályok a kisebbségi jelöltek számára jelenleg is kedvezményesen teszik lehetővé a mandátumszerzést a helyi önkormányzati választáson. A hatályban lévő szabályok azonban kielégítik az alkotmány követelményeit, hiszen nem biztosítanak többes választójogot a kisebbséghez tartozók számára.

A köztársasági elnök indítványának a szövege teljes terjedelmében a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján olvasható (www.keh.hu)

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek