Nagykanizsa: Göndör után Littert is leléptetik?
Az MSZP helyi vezetői és a tagság jelentős része megvonta a bizalmat Litter Nándor polgármestertől - értesült a nagykanizsa.fidesz.hu. Meg nem erősített információik szerint a bizalom megvonása mögött Litter Nándor gyenge városvezetői teljesítménye áll. A nagykanizsai honlap úgy tudja, akár napokon belül is megszülethet a döntés, hogy kit indítsanak Litter helyett 2006-ban a szocialisták. Emlékezetes, hogy nemrég ugyanerre a sorsra jutott Göndör István jelenlegi szocialista országgyűlési képviselő is.
Dátum: 2005-06-21 18:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39921
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:59:47.713738, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Neve elhallgatását kérő szocialista forrásunk szerint az MSZP helyi vezetői és a tagság jelentős része megvonta a bizalmat Litter Nándor polgármestertől - írja a nagykanizsa.fidesz.hu. Meg nem erősített információik szerint a bizalom megvonása mögött Litter Nándor gyenge városvezetői teljesítménye áll. A nagykanizsai honlap úgy tudja, akár napokon belül is megszülethet a döntés, hogy kit indítsanak Litter helyett 2006-ban a szocialisták. Emlékezetes, hogy nemrég ugyanerre a sorsra jutott Göndör István jelenlegi szocialista országgyűlési képviselő is.
nagykanizsa.fidesz.hu - fideszfrakcio.hu