Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky is dugóban, nemcsak Budapest

A budapesti útfelújítások kapcsán nemcsak a város került közlekedési dugóba, hanem maga Demszky Gábor is. A főpolgármester a választások előtt rendszeresen megbénítja a várost. 2001 után most, 2005-ben is látványos kampány felújításokba kezdett.


Dátum: 2005-06-21 19:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39927
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:59:49.470022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint ismeretes, Demszky Gábor helyettese úgy nyilatkozott, az idei útfelújítások 40-60 százalékkal kerülnek kevesebbe, mint a tavaly. Ez az árkülönbség mindenképpen gyanúra ad okot.

Van-e ma Magyarországon olyan piaci szegmens, amelyben ilyen mértékben csökkenthetőek az árak? Hihető-e, hogy vannak olyan cégek, melyek idén áron alul, vagy saját magunknak veszteséget termelve vállalták el ezeket a feladatokat?

Ha nem, akkor felmerülhet a kérdés, hogy a főváros vezetése gondos gazda módjára használta-e az adófizetők pénzét? Ha valóban ekkora az árrés, akkor ez az extra-profit kinél jelentkezett, kinek az érdekét szolgálta a korábbi magas ár?

Demszky Gábornak mindenképpen válaszolnia kell a budapestiek azon kérdésére, hogy ha idén ennyibe került az útfelújítás, akkor tavaly ugyanilyen áron mennyivel több utat lehetett volna felújítani továbbá, hogy érte-e kár a budapestieket?

2005. június 21. kedd

Wintermantel Zsolt, a

Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ

frakcióvezető-helyettese

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek