Az iraki vezetés megértené, ha jövőre elkezdődne az amerikai erők kivonása
Az iraki vezetés nem lenne meglepve, s érthetőnek találná, ha az Egyesült Államok jövőre valóban elkezdené csapatai kivonását az országból - mondta kedden Brüsszelben Hosjar Zebari iraki külügyminiszter.
Dátum: 2005-06-21 20:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39928
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:59:49.775255, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bár a washingtoni kormányzat eddig következetesen elzárkózott bármiféle kivonási dátum kijelölésétől, kedden egy amerikai tábornok, John Vines arról beszélt, hogy 2006 márciusa környékén 4-5 dandárjuk távozhatna az arab országból. Zebari szerint - aki a szerdán tartandó nemzetközi Irak-konferenciára érkezett Brüsszelbe - az iraki csapatok már most is egyre nagyobb feladatokat vesznek át a koalíciós erőktől, de a jövő év elejére még jobban megerősödnek majd, s javulni fog fegyverzetük, kiképzettségük.
A külügyminiszter kedden a NATO székhelyén tárgyalt. A tagállamok nagyköveteiből álló tanács előtt arról beszélt, hogy az Irakban zajló politikai folyamatok (az alkotmány kidolgozása, ennek népszavazáson való jóváhagyatása, majd a decemberre tervezett választások) sikere hatással lenne az iraki biztonsági helyzetre, miközben egy kudarc jóval az ország határain kívül is káros következményeket vonna maga után. Éppen ezért a NATO további támogatását kérte, azt, hogy tegyék intenzívebbé az "iraki erők önfenntartó képességének fokozását" segítő erőfeszítéseket. Ezzel nyilván arra a kiképző misszióra gondolt, amelynek beindításáról, egy iraki kiképző központ létrehozásáról tavaly született döntés a NATO-ban, de amely azóta is nagyon vontatottan halad.
Zebari végül kijelentette: reméli, hogy még az év vége előtt sor kerül a megbuktatott iraki diktátor, Szaddám Huszein elleni perre. Abdel-Huszein Sandal iraki igazságügyi miniszter keddi brüsszeli nyilatkozatában arról beszélt, hogy szerinte ez a per még az év vége előtt le is zárul majd.
MTI - fideszfrakcio.hu