Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A német államfő a párt- és frakcióvezetőkkel konzultált az idő előtti választásról

Az esetleg idő előtt - 2006 helyett már az idén - megtartandó németországi választásról konzultált kedden Berlinben Horst Köhler államfő a német pártok és parlamenti frakciók vezetőivel.


Dátum: 2005-06-21 20:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39930
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:59:50.373714, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Abban állapodtak meg, hogy a megbeszélések tartalmát bizalmasan kezelik, miközben a pártok már állítják össze választási programjukat. A jelenleg még kormányzó szociáldemokraták és környezetvédők egyebek között jobban meg akarják adóztatni a kiugróan magas jövedelemmel rendelkezőket, de a végső szót még nem mondták ki.

Ernst Benda, a német alkotmánybíróság volt elnöke az előrehozott választás megrendezésének kérdését nem tartja lefutottnak. A gondolatot Gerhard Schröder kancellár és Franz Müntefering, a szociáldemokrata párt (SPD) elnöke vetette fel május 22-én, a szociáldemokraták észak-rajna-vesztfáliai vereségének napján.

Schröder (SPD) július elsején kívánja a parlament alsóházában, a Bundestagban felvetni a bizalmi kérdést, s az óhajtott vereséggel megnyitni az utat az idő előtti választás előtt. Köhler 21 napon belül feloszlathatja a Bundestagot, de nem köteles. Az államfő korábban jelezte: nem mindent eldöntő körülmény, hogy a pártok idő előtti választást akarnak.

Benda szerint "a képviselők szabadon dönthetnek, a szövetségi elnök szabadon dönthet, s esetleg még az alkotmánybíróságnak is lehet szava". Benda a Die Weltnek nyilatkozva kijelentette: izgatottan várja Schröder indoklását, hisz a kancellárnak az egymásnak ellentmondó érveket legyűrve azt kell meggyőzően közvetítenie, hogy "váltsatok le, de néhány hét múlva válasszatok meg". Politikai barátait arra kell kérnie, hogy "bizalommal telten vonjátok meg tőlem a bizalmat" - közölte Benda, arra utalva, hogy esetleg a Schröder-kormány tagjainak kell döntő szerepet játszaniuk főnökük megbuktatásában. Benda az eddig hallottak alapján nem tartja túlságosan meggyőzőnek Schröder várható érvelését.

A Der Spiegel értesülése szerint a Schröder az észak-rajna-vesztfáliai vereség másnapján az államfőnek azt mondta, hogy már nem bízik a szociáldemokraták és a zöldek csekély parlamenti többségében, különösen Észak-Rajna-Vesztfália "elvesztése" után megnőtt a belülről jövő támadások tere megszorításokat tartalmazó reformpolitikája miatt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek