Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Menetrend szerint emelkedik a gáz ára

Menetrend szerint emelkedik a gáz ára. Az elmúlt napokban különbözőképpen határozták meg az érintettek csoportjait. Szövetségünk véleménye szerint általában az adatok, melyekkel érvelnek, nem minden esetben valósak - áll a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének közleményében.


Dátum: 2005-06-22 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39940
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:59:53.316989, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Alapvetően a társadalom 10ű-a kis gázfogyasztó. További kb. 100 ezer háztartásba nem jut el a vezetékes gáz. Az első 10 százaléka az ipari technológiával épített több mint 900 ezer panellakásban, illetve azok döntött hányadában, csak átalánydíjas gázszolgáltatás van, amit csak főzésre használnak.

Szinte a tanyán élők 90 százaléka nem veszi igénybe a gázszolgáltatást, mivel hozzájuk még az áram sem jutott el. Amikor fogyasztókról beszélünk, akkor főleg azokat kell számba venni, akik fűtésre használják a gázt. Ezek leginkább a családi házak, a régi bérházak, de nem szabad elfeledkezni a több 10 ezer tömbfűtéses lakóépületről sem. A 3000 köbméteres álomhatár a családi házak

legalább fele átlépi, illetve a tömbfűtéses lakóépületek gázkazánjainak fogyasztása 3000 köbméter feletti. 3000 köbméter alatt a kis légköbméterű 1-2 személyes háztartások fogyasztanak. A gázáremelés megint úgy lett elhatározva, hogy az sem szakmai, sem civil kontroll nem előzte meg. Amikor gázáremelésről hallunk, megjelenik szemünk előtt a távhőszolgáltatás díjának emelése. A kormány csak abban az esetben tudja betartani ígéretét, miszerint nemhogy nő, hanem csökken a távhőszolgáltatás díja, ha a nagy fogyasztói és kis fogyasztói árrést, ami ma 3 százalékban, legalább 20 százalékban határozza meg. Tehát a távhőszolgáltató minimálisan 20 százalékkal olcsóbban vásárolhatná az energiát, mint a kisfogyasztó. Nem érintené érzékenyen a gázáremelés a lakosságot, ha a panelprogram, illetve a régi bérházak felújítási programjai beindulnának. Évi 40-50 milliós ráfordítás mellett minimálisan 5-10 milliárdos energia lenne megtakarítható. Sokat hallunk egy esetleges új Áfa törvényről. A lakhatás kérdéseiben egy új Áfa törvénynél nem biztos, hogy jó ötlet az egykulcsos Áfa, mivel ha mondjuk 19 százalékban állapítanák meg a kulcsot, az áram díja 6 százalékkal csökkenne, de 4 százalékkal emelkedne a távhő, a víz-csatornadíj, a szemétszállítás, és a gázdíj. Tehát a lakhatás költsége tovább emelkedne. Négyévenként politikai szintjén elhangzik, hogy a társasházak igényelhessék vissza a felújításra fordított összegek Áfa-ját, de ez a mai napig csak álom, de az új Áfa törvényben valóság lehet.

Budapest, 2005. június 21.

Langer Iván

elnök

Kiadó: Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége

OS - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek