Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyiptom első arab országként küld nagykövetet az új Irakba

Egyiptom lesz az első arab ország, amelyik nagykövetet küld a Szaddam Huszein rendszerének megdöntése utáni Irakba - ennek bejelentésére készül az iraki külügyminiszter szerdán, tudta meg az AP hírügynökség a politikus beszédtervezetének birtokába jutott egyik másolatából.


Dátum: 2005-06-22 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39942
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:59:53.915969, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hosiar Zebari iraki külügyminiszter a Brüsszelben ma megnyílt konferencián készül megtenni bejelentését a hírügynökség információi szerint. Az AP birtokába jutott beszédtervezet szerint Zebari példamutatónak fogja nevezni az egyiptomi lépést.

Az arab országok még Szaddam Huszein idején hívták vissza nagyköveteiket Bagdadból.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek