Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MÁV - késések és járatkimaradások román és olasz sztrájkok miatt

Román és olasz vasutas-sztrájkok miatt kell járatkimaradásokkal és késésekkel számolniuk a Thessaloniki felől vasúttal Magyarországra érkezőknek, valamint az Olaszországban vonatozóknak - közölte a MÁV szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2005-06-22 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39944
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:59:54.542305, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A MÁV közleménye szerint a román vasutasok naponta reggel 6-tól négy órán át tartó munkabeszüntetése miatt a Nyírábrány és Ágerdőmajor szakaszon, a kishatárforgalomban fennakadásokkal kell számolni a reggeli órákban a vasúti közlekedésben.

Olaszországban a MÁV információja szerint csütörtökön este 9 órakor kezdődik 24 órás sztrájk, ami miatt aznapra bizonytalanná válik a vonatközlekedés és késésekre, valamint járatkimaradásokra kell számítani.

A közlemény szerint a sztrájk napján a Venézia és a Goldoni vonatpár nem közlekedik.

A Venézia pénteken 9 után várhatóan 50 perc késéssel indul el Velencéből - olvasható a közleményben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek