Ha megnyerjük a választásokat, csökkentjük az adót
Áder János a Fidesz parlamenti frakciójának vezetőjeként az ország vezető ellenzéki politikusai közé tartozik. A Fidesz XVIII. Kongresszusát követően a Budapester Zeitungnak és a The Budapest Timesnek adott interjújában a politikus arról beszélt, hogy a polgári szövetség választási győzelme esetén egyértelműen csökkenteni akarja az adókat ezáltal is növelve Magyarország versenyképességét. Ezen túl a frakcióvezető szót ejtett a Fidesz új vezetőségéről is, elemezte Magyarország gazdasági helyzetét és állást foglalt a jelenlegi kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatban.
Dátum: 2005-06-22 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39951
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:59:56.648790, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz kongresszusa óta az alapszabály-módosítást követően az eddigi két alelnök helyett már négyen vannak az elnökségben. Mi indokolta a bővítést, és hogyan néz ki az elnökségen belüli új munkamegosztás?
Nálunk kétévente mérettetnek meg a tisztségviselők, ennek jött el az ideje. A bővítésre azért került sor, mert a kongresszus előtt az elmúlt két esztendő tapasztalatait kiértékeltük. Az irányon nem kell változtatnunk, de néhány módosításra szükség volt. Ezért bővítettük a vezetőséget. Személyi döntésünkkel a gazdaságpolitikai kompetenciát hangsúlyoztuk: Varga Mihály aki az Orbán-kormány pénzügyminisztere volt, és most a párton belül az államháztartással foglalkozó munkacsoportot vezeti makrogazdasággal foglalkozik majd az elnökségben. Pelczné Gáll Ildikó docens és tanszékvezető a Miskolci Egyetemen. A kis- és közepes vállalkozásokkal foglalkozik. Különösen fontosak ezek a vállalkozások, hiszen Magyarországon a legtöbb embernek ők adnak munkát. Pelczné Gáll Ildikó tehát mikroökonómiai kérdésekkel foglalkozik majd. Pokorni Zoltán továbbra is az oktatáspolitika, Schmitt Pál pedig az EU-kérdéseket tartja szem előtt. Az elnökség az újraválasztott elnökkel, Orbán Viktorral a Szövetség politikai stratégiáját dolgozza ki, ez a szakmapolitikai dolgozatokkal kiegészülve előbb választási programmá, majd 2006-tól kezdve pedig kormányprogrammá válhat.
Amennyiben hihetünk az Önök pártjának, a régió gazdasági elitjéhez csatlakozó közép- és kelet-európai országok közt Magyarország az éveken át tartó első helyét elvesztette, és időközben sereghajtóvá vált. Nem túloznak ezzel a helyzetmeghatározással? Mit tennének másképp, ha 2006-ban Önök kezdhetnének kormányozni?
Legegyszerűbb, ha a számok magukért beszélhetnek. 1998 és 2002 közt, tehát az Orbán-kormány ideje alatt országunk, ami a gazdasági növekedést illeti az elsők közé tartozott. Ma ez már nem éri el a 3 százalékot, amivel a legutolsók sorában vagyunk. Kormányzásunk alatt a munkanélküliség 9 százalékról 6 százalékra csökkent. Ma magasabb, mit 7%, a munkanélküliek száma átlépte a 300 000 fős lélektani határt. Csak az elmúlt fél évben 42 ezer fővel nőtt a munkanélküliek száma. Azzal az előzménnyel vessük mindezt össze, hogy Gyurcsány Ferenc legfontosabb céljának a munkanélküliség leküzdését nevezte meg. A munkaerőpiacra érkező fiatalok között minden ötödik munka nélkül marad. A hitelminősítő intézetek mindeközben leminősítik Magyarországot, ezáltal az újabb hitelek még drágábbak lesznek. Pedig a választási kampányban a szociálliberálisok állandóan azt ígérték, hogy csökkentik az adókat, ha övék lehet a kormányrúd. És mi történt? 33 adóemelés történt, és 6 új adónemet vezettek be. A jövedelemadó és a társasági adó valóban csökkent 2%-kal. Összességében nézve azonban mindenki több adót fizet, mint amikor mi kormányoztunk. Mi tudjuk, hogy Magyarország jövője az adócsökkentésen múlik. A mi hazánkban olyan magasak az adók és járulékok, hogy az ország egyértelmű versenyhátrányt szenved ettől. Ezen változtatni fogunk: valódi adócsökkentésre kerül majd sor.
Hiába nyerik meg a 2006-os választásokat a magyar nemzetgazdaság szerkezetén Önök sem fognak tudni változtatni. Tudják, hogy Magyarország például nem gyakorol befolyást a nyersolaj árára. Ebben az összefüggésben mit vetnek pontosan a kormány szemére? Hol mondott csődöt Önök szerint a Gyurcsány-kormány?
Legfontosabb pontja a kritikánknak az, hogy ez a kormány nem képes tiszta, egyértelmű, határozott gazdaságpolitikai koncepciót felmutatni, olyat, ahol az egyes intézkedések egymásra épülnek, és egymáshoz kapcsolódnak. A politikájukon mindig valamiféle PR- vagy kommunikációs motiváció tükröződik. Nagy eredményként ünneplik, ha a kormányzat napi rutinmunkája során egy kormányhatározatot vagy egy törvényen belül két paragrafust megváltoztatnak. Mindeközben a borravaló meghirdetett megadóztatása kis híján tömeges tiltakozást váltott ki. A bébiszittereket is meg akarták adóztatni, mintha Magyarország jó vagy rossz sorsa ilyen nagyságrenden múlna. Az pedig már egész egyszerűen nevetséges, hogy a Magyarországon nagy becsben tartott baráti segítséget is meg akarták adóztatni. Ha az idős néni a szomszéd fiút megkéri, hogy vágja le a fa ágait, és ezért néhány forintot ad köszönetképpen, amit nem adóznak le, máris adócsalást követnének el. És a kormánynak ezeket az intézkedései adnak ki egy megalapozott gazdaságpolitikát?
A legújabb OECD-jelentés szerint - és a jelentésben rögzített tényálláshoz csatlakozott a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara, az AmCham is - Magyarországon hosszú a korrupció árnyéka. Ez a megállapítás egy ennyire fontos szervezet részéről nem éppen hízelgő az országra nézve. Ha igazak ezek a megállapítások, akkor ez további nehézségeket okoz a magyar gazdaságnak. Ön mit gondol erről?
Egy angol újság szerint Magyarországon megköttetett az évszázad üzlete. Csak az a kérdés, kinek a javára? Attól tartok, nem az adófizetők jártak jól! Az M5-ös autópálya koncessziójáról van szó, ahol nem a Deutsche Bank és a Trigránit konzorciuma nyert, amely pedig 120 milliárd forinttal alacsonyabb árért végezte volna a munkát, és a szerződés többi pontját tekintve is jobb ajánlatot adott a konkurenciánál. Egy másik példa: meg akart szabadulni az állam a MOL-részvénycsomagjának egy részétől, akkor amikor 5500 forintba került egy részvény. Megemlítettük ezt a tényt a parlamentben, aminek hatására vártak egy kicsit, majd 6500 forintért adták el a részvényeket. Ebben az időpontban egyértelmű volt, hogy a MOL megválik a veszteséges gázüzletágtól, aminek hatására az árfolyam garantáltan megemelkedik. Ma a MOL 16850 forinton áll. Ha csak ezt a két összeget adjuk össze, már 240 milliárd forintnál tartunk. Ezt az összeget a világ bármely táján tekintélyes summának tartanák. A kormányzó erők tehát bort isznak, miközben vizet prédikálnak.
Végül egy személyes kérdést tennék fel önnek: nemrégiben jelentetett meg egy könyvet visszaszámlálás (Countdown) címmel. Mi vitte Önt arra, hogy a napi elfoglaltsága mellett még erre is időt szakítson?
A könyv hazám elmúlt két és fél-három esztendős történelmének mérlegét vonja meg - ha úgy jobban tetszik, akkor röntgenfelvételt ad Magyarország politikai és gazdasági helyzetéről. Napirend előtti hozzászólásaim alapján azokat a tényeket, számokat és független gazdasági adatokat rendeztem össze, amelyek segítségével könnyen össze lehet vetni a jelenlegi koalíció teljesítményét a választási ígéreteivel. Kétség sincs afelől, hogy Magyarország gazdasága most érezhetően rosszabb állapotban van mint amilyenben három évvel ezelőtt, a kormányváltás idején volt. A kormány képviselői természetesen tagadják ezt, de kijelentéseiket tényekkel mindeddig nem támasztották alá. Ám ahhoz, hogy a könyv ne legyen a sok szám miatt túl száraz, világirodalmi idézeteket, képeket, grafikonokat, sőt, karikatúrákat is találni benne.
Az interjút készítette: Gulya András
Forrás: Budapester Zeitung