Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mesterkurzust és művészeti akadémiát rendeznek Szegeden

Első ízben rendez egyhetes művészeti akadémiát és mesterkurzust ifjú muzsikusoknak a szegedi egyetem zeneművészeti kara - közölte az intézmény főigazgatója szerdán a Tisza parti városban.


Dátum: 2005-06-22 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:59:58.102482, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A július 10-én kezdődő akadémia megszervezésével az a szándék vezérelt bennünket, hogy lehetőséget teremtsünk fiatal zenészek művészileg igényes, elmélyült munkájához - mondta Kerek Ferenc a sajtótájékoztatón.

A magánének, vonós, fúvós, valamint zongora és zongorás kamarazene kurzusokon olyan neves művészek foglalkoznak majd a hallgatókkal, mint Marton Éva Kossuth-díjas és Temesi Mária Liszt Ferenc-díjas énekművész, vagy a szintén Liszt-díjas Szecsődi Ferenc hegedűművész - közölte a főigazgató.

Napközben a neves művészek tartanak órákat, esténként koncerteket rendeznek a kurzus tanárainak, meghívott művészeinek és diákjainak részvételével a város legpatinásabb helyszínein.

Az akadémia résztvevői fellépnek majd a városháza díszudvarán, a minorita templomkertben. Július 16-án a Szegedi Szimfonikus Zenekarral közös ajándékkoncerttel várják a helybélieket és a városba érkezőket a Dóm téren. A mesterkurzus tanárai és diákjai ellátogatnak a romániai Nagyszentmiklósra, Bartók Béla szülővárosába is, ahol megkoszorúzzák a zeneszerző szobrát és kisebb koncertet adnak - mondta Kerek Ferenc.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek