Moszkva nem ratifikálja az orosz-észt határszerződéseket
A moszkvai külügyminisztérium szerdán közölte, hogy az Észtországgal aláírt határszerződéseket nem terjeszti az orosz parlament elé jóváhagyásra, mert az észt törvényhozás Oroszország számára elfogadhatatlan kitételeket illesztett az azokat becikkelyező törvénybe a ratifikálási eljárás során.
Dátum: 2005-06-22 14:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39958
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:59:58.657778, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az észt parlament hétfőn ratifikálta ugyan az észt-orosz szárazföldi és tengeri határokról egy hónapja aláírt szerződéseket, de a becikkelyező törvénybe Észtország szovjet megszállására utaló szövegrészt illesztett.
"Az elfogadott törvény olyan - a szerződések ratifikálását az észt állam belső dokumentumaival összekötő - elfogadhatatlan kitételeket tartalmaz, amelyek nem felelnek meg az objektív valóságnak, hamis kontextust hoznak létre a szerződéses rendelkezések értelmezéséhez és megvalósításához, s így hiábavalóvá teszik az aláírást megelőző sokéves munkát" - közölte az orosz külügyminisztérium.
A vitatott dokumentumok között a moszkvai tárca előző napi közleményében az 1920-as tartui békeszerződést és az észt nemzetgyűlésnek az alkotmányos államhatalom helyreállításáról szóló 1992-es nyilatkozatát említette. Ezek olyan kitételeket tartalmaznak, mint a Szovjetunó Észtország elleni 1940-es "agressziója", több évtizedes "megszállás", valamint Észtország "jogellenes" beillesztése a Szovjetunió kebelébe - írta.
A ratifikációs törvény módosított bevezetőjében rámutatott, hogy a tartui békeszerződésben rögzített észt határok a szovjet uralom alatt változtak (Észtország elvesztette egy darabját, ami jelenleg az orosz Pszkovi területhez tartozik), míg a szerződés más elvei, így Észtország függetlenségi joga érintetlenül maradtak.
A jelenlegi orosz hatóságok nem ismerik el, hogy a Szovjetunió annektálta a balti államokat, hanem önkéntes csatlakozásnak minősítik bekebelezésüket.
MTI - fideszfrakcio.hu