Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány offshore cégének titkai

Szijjártó Péter szerdai sajtótájékoztatóján arra kérte a miniszterelnököt, hogy válaszoljon azokra a kérdésekre, amelyek az Altus Rt. egykori offshore cégére, az Altus Luxemburgra vonatkoznak. Rámutatott: Gyurcsány Ferenc érdeke is az ügy tisztázása.


Dátum: 2005-06-22 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:00.464227, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodásának titkait vizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság legutóbbi ülésén Szijjártó Péter kezdeményezte, hogy a bizottság kérje be azon három cég mérlegeit, dokumentumait, jegyzőkönyveit, testületi döntéseit, amely három cégben egy Altus Luxemburg nevű offshore cég korábban tulajdont szerzett.

Szijjártó Péter emlékezetett arra, hogy az utóbbi időszakban Gyurcsány Ferenc számtalanszor beszélt a gazdaság kifehérítésének, átláthatóságának a szükségességéről, és hangot adott azon véleményének, hogy több felelősséget vár el a tehetősektől.

"Kérdés azonban, hogy egy olyan ember, akinek a neve korábban egy offshore cég nevével került összefüggésbe, vajon hitelesen képviselheti-e az imént említett álláspontokat?" - kérdezte. Ismertette az Altus Rt. tulajdonában lévő Altus Luxemburg nevű, Luxemburgban bejegyzett és Luxemburgban működött offshore cég néhány adatát. A céget 1998 nyarán alapították, három igazgatósági tagja volt, az egyik személyesen Gyurcsány Ferenc, az Altus Rt. tulajdonosa. A vállalkozás 2001-ben végelszámolással megszűnt, összes vagyonát a magyarországi Altus-ra hagyta. A képviselő elmondta, hogy Luxemburg ebben az időben adóparadicsomnak számított, nem volt társasági adó, nem kellett adót fizetni a tőkejövedelmek után, és forrásadó levonási kötelezettség sem volt. Ekkor Magyarországon a társasági adó mértéke 16%, a forrásadó mértéke pedig 20 % volt. Ez az offshore cég három olyan magyarországi cégben szerzett tulajdonrészt, amely cégekben Gyurcsány Ferenc személyesen vagy más cégein keresztül érdekelt volt. Az Altus Luxemburg 1998-ban megszerezte a Motim Rt. 40 %-át, majd 2001-ben 91 %-os tulajdonrészt szerzett az Aldo Kft-ben, és 50 % plusz egy szavazat részesedést a Perfekt-ben.

A miniszterelnök érdeke is a kérdés tisztázása

A fideszes képviselő rámutatott, aggályos, hogy az offshore cég tranzakciói "alkalmasak lehetettek, alkalmasnak látszanak arra, hogy adófizetési kötelezettség megkerülését idézzék elő", ugyanis Luxemburgban nem kellett levonni forrásadót akkor, ha osztalék fizetésre került sor külföldi társaság, vagy külföldi magánszemély számára. Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az Altus Luxemburg 2001-es megszűnése számos kérdést vet fel, amelyeket levélben eljuttat a miniszterelnökhöz. Mivel a vizsgálóbizottság nem adott felhatalmazást ezen cégek dokumentumainak a bekérésére, ezért Szijjártó Péter - mint a bizottság elnöke - választ vár Gyurcsány Ferenctől ezekre a kérdésekre, mert mint mondta a miniszterelnök úr érdeke is a kérdés tisztázása, hiszen ezen is múlhat a szavahihetősége.

A kérdések:

- Miért volt szükség az Altus Luxemburg nevű offshore cég létrehozására?

- Miért volt szükség arra, hogy Gyurcsány Ferenc részt vegyen ennek a luxemburgi offshore cégnek az igazgatóságában?

- Miért volt szükség arra, hogy ez az offshore cég tulajdont szerezzen három olyan magyarországi cégben, amelyekben Gyurcsány Ferenc személyesen, vagy cégein keresztül érdekelt volt?

- Milyen tevékenységet végzett az Altus Luxemburg? Milyen pénzügyi manővereket hajtott végre, és vett-e fel Gyurcsány Ferenc, vagy Gyurcsány Ferenc cége osztalékot ettől a luxemburgi offshore cégtől?

- Honnan származott az a 380 millió forint, amely az Altus Luxemburg nevű offshore cég alaptőkéjét jelentette, mivel ennek az összegnek a vándorlása az Altus Rt. mérlegében nem követhető nyomon?

Szijjártó Péter beszámolt arról is, hogy július 6-i illetve július 13-i időpontokat kínálták fel a miniszterelnöknek arra, hogy megjelenjen a bizottság előtt. Elmondta továbbá, hogy megérkeztek e bizottsághoz a balatonőszödi kormányüdülőre és a Szalay utcai ingatlanra vonatkozó dokumentumok, ennek során a jövő héten meghallgatják Szilvásy György miniszterelnöki kabinetfőnököt és Kiss Péter kancelláriaminisztert.

Kép és szöveg: T.Z. - Fidesz Webszerkesztőség

Kapcsolódó elemek