Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

30 forintos gyógyszert tesz ingyenessé a 100 lépés

A száz lépés programjának részét képező "generikus program" célja, hogy az azonos hatóanyagú és egyenértékű gyógyszerek közül a kezelőorvos az olcsóbbat írja fel - mondta Rácz Jenő egészségügyi miniszter a kormány ülése után tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. Frajna Imre, a Fidesz-frakció egészségpolitikusa rámutatott: a generikus programban semmi új nincs, már hét éve elindult.


Dátum: 2005-06-22 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:01.460915, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Frajna Imre elmondta, "a betegek arcul csapása az, ahogy a kormány teljesíteni próbálja Medgyessy Péter volt miniszterelnök választási ígéretét, az ingyenes szív- és érrendszeri, illetve csontritkulási gyógyszerekre. Három készítményt tesz ingyenessé, amelyek közül egy 30, a másik 50 forint volt, vagy még jelenleg is annyiba kerül".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek