Győri adományokkal segítik a szovátai Szent József Ház felépítését
A szovátai Szent József Ház építésének befejezésére fordítják a győri jótékonysági akción összegyűlt 6,4 millió forintot - közölte Böjte Csaba ferences szerzetes szerdán, miután jelképesen átvette az adományt Pápai Lajos győri megyés püspöktől.
Dátum: 2005-06-22 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39968
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:01.789106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A győri püspökség harmadszor rendezte meg "Szeretet napok" elnevezésű programját - mondta az eseményen J. Kovács Andrea, a püspökség sajtóreferense. Az adomány a tavaszi jótékonysági koncerten, a művészeti árveréssel összekapcsolt jótékonysági bálon és a szabadtéri gasztronómiai fesztiválon gyűlt össze.
"Adj örömmel! volt az idei rendezvény jelszava, és a felszólítás sok embert mozgósított" - mondta a sajtóreferens, hozzátéve, hogy a rendezvénysorozat mintegy 750 ezer forintos költségét a győri püspökség állta.
A szervezők a befolyt pénzből a Szent Ferenc Alapítványt támogatják, amely nyolc erdélyi településen, köztük Déván, Szovátán és Szászvárosban működtet óvodát, iskolát, kollégiumot és gyermekvédelmi központot elhagyott és árva gyermekek számára.
A tavalyi jótékonysági akción összegyűlt hatmillió forintot is a szovátai házra költötték. Az épülő létesítményben a nagypénteken bekövetkezett tűz okozta károkat állították helyre a győriek elmúlt évi adományából.
MTI - fideszfrakcio.hu