Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közszolgálati televízió: dán módszer a baloldali elfogultság ellen

A jobbközép dán kormány a "kiegyensúlyozottság, pártatlanság és tárgyilagosság" szellemében átvilágítást tervez a két közszolgálati tv-csatorna hírműsoraiban. A vizsgálat annak a "kultúrharcnak" a része, amelyet a kormány indított az ellen, amit a baloldal és a balliberális értékek túlsúlyának tart a médiában és a kultúrában - mondta Brian Mikkelsen belügyminiszter a tervről a Jyllands-Posten napilapnak.


Dátum: 2005-06-22 17:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39969
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:02.120685, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány megbízásából eljáró munkacsoportok feladatához tartozik a "szerkesztőségi légkör és kultúra" átvilágítása. A tervet támogatja Mikkelsen Konzervatív Néppártja (DKF) és Anders Fogh Rasmussen miniszterelnök pártja, a liberális Venstre (a két kormánypárt) mellett a jobboldali populista Dán Néppárt (DVP) is. Utóbbi a külföldiekre, bevándorlókra vonatkozó törvények szigorítását célzó követeléseivel az utóbbi években a harmadik legerősebb párttá vált Dániában.

- Csupán bekapcsolódunk abba a vitába, amely a nyilvánosságban folyik a közszolgálati hírszolgáltatás minőségéről - mondta Mikkelsen, utalva a két vezető konzervatív lapra, a Jyllands-Postenre és a Berlingske Tidendére. Mindkét újság erősen támadta az utóbbi években az egyik közszolgálati televíziót, a DR-t, a szemére vetve azt, hogy "baloldali befolyás alatt áll". Így bírálatok érték a DR-t az iraki háború eseményeinek állítólag egyoldalúan Amerika-ellenes ismertetése vagy a kvízműsorokba meghívott politikusok pártállásának aránya miatt.

A dán újságíró-szövetség elnöke Mogens Blicher az Information című lapban aggodalmát fejezte ki, hogy az átvilágítási program következtében öncenzúra alakulhat ki az érintett szerkesztőségek munkatársai körében. "Ez lenne a legrosszabb, ami csak történhet" - mondta.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek