Elhunyt Jack Kilby, az integrált áramkör feltalálója
Elhunyt Jack Kilby Nobel-díjas amerikai tudós, az integrált áramkör feltalálója - jelentette be a Texas Instruments vállalat, amelynek a mérnöke volt. A tudóst nyolcvanegy éves korában, rákbetegség következtében érte a halál.
Dátum: 2005-06-22 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39973
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:03.387389, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Találmánya forradalmasította a számítástechnikát. Egy kisméretű egykristály sziliciumlapkán (csip) a gyártás folyamán sok elektronikus elemet hoznak létre egyszerre, majd ezeket a lapkán összekötik és a lapkát tokozzák. Jack Kilby, aki 2000-ben kapta meg a fizikai Nobel-díjat, 1958 szeptemberében állította elő az első integrált áramkört.
"Véleményem szerint csak kevesen vannak, akiknek a munkája átalakította a világot és az életmódunkat - Henry Ford, Thomas Edison, a Wright-fivérek (a repülés úttörői) és Jack Kilby" - közölte Tom Engibous, a Texas Instruments elnöke.
Kilby a második világháborúban katona volt, majd villamosmérnöki tanulmányokat folytatott az Illinois Egyetemen, majd a Wisconsin Egyetem hallgatója volt. 1958-ban kezdett a Texas Instrumentsnél dolgozni, 1958 augusztusában fejlesztette ki a integrált áramkört, míg a kollégái szabadságon voltak.
Egyetlen áramkörben egyesítve több elektronikus alkatrészt, Kilby elindította a miniatürizálás forradalmát. A fiatal mérnök a modern mikroelektronika alapjait rakta le. A csipek és mikroprocesszorok napjainkban a berendezések legtöbbjét működtetik, számítógépektől a szívbillentyűn át a felvonókig.
"Talán kicsit tovább ültem az íróasztalomnál, mint rendesen, a dolgok a helyére kerültek, vázlatokat rajzoltam a jegyzetfüzetembe, amelyeket megmutattam a felettesemnek. Kissé szkeptikus volt, de alapjában elismerte a felfedezés jelentőségét" - mondta Kilby egy interjúban 1980-ban.
Kilby és a Texas Instruments vezetői 1958. szeptember 12-én tesztelték az első integrált áramkört. A lapkát 1960-ban mutatták be nyilvánosan, és megindult a megrendelések áradata.
A Nobel-díjon kívül Jack Kilby számos kitüntetést kapott, közöttük az amerikai kormányzat által a technológiai eredmények elismeréséért adományozott legrangosabb díjakat, a nemzeti tudományos és a nemzeti technológiai érmet.
MTI - fideszfrakcio.hu