Washington elutasította az észak-koreai kezdeményezést a nukleáris vita rendezésére
A nukleáris vita rendezését javasolta 2002 novemberében közvetlenül George Bush amerikai elnökhöz intézett személyes üzenetében Kim Dzsong Il észak-koreai vezető, de elutasításban részesült két amerikai Ázsia-szakértőnek a The Washington Post szerdai számában közölt beszámolója szerint.
Dátum: 2005-06-22 18:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39978
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:05.121099, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Donald Gregg volt szöuli nagykövet és Don Oberdorfer szakíró, akik annak idején a levelet vitték, cikkükben arra buzdítják az amerikai elnököt, hogy adjon pozitív választ az észak-koreai vezető legutóbbi, múlt héten tett békülékeny nyilatkozatára, ha már annak idején elmulasztotta megragadni a kínálkozó lehetőséget.
Gregg és Oberdorfer egy hónappal azután járt Phenjanban, hogy James Kelly külügyi államtitkár-helyettes ugyanott hírszerzési jelentéseket lobogtatva az ország illetékeseinek felrótta, hogy titokban urándúsításba fogtak, megsértve a korábbi amerikai kormánnyal 1994-ben kötött egyezséget, amelyben vállalták, hogy nem törekszenek atomfegyver előállítására.
Kim Dzsong Il 2002 novemberi levelében azt üzente az amerikai elnöknek, ha az Egyesült Államok bátor lépésre szánja el magát, Phenjan hasonlóképpen fog válaszolni. A nukleáris kérdés rendezésének azt szabta a feltételéül, hogy az Egyesült Államok ismerje el Észak-Korea szuverenitását és adjon biztosítékot arra, hogy nem fogja megtámadni az országot.
A cikk írói szerint az Irak körüli biztonsági tanácsi kötélhúzással elfoglalt washingtoni kormány leseperte az asztalról a kezdeményezést, Észak-Korea pedig néhány hét múlva kiutasította az országból a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreit, felmondta az atomsorompó-egyezményt, és újra megnyitotta a 1994-ben bezárt plutónium-feldolgozó létesítményét.
MTI - fideszfrakcio.hu