Orbán Viktor: a palesztin vezetők optimisták
A palesztin vezetők optimisták az izraeliek gázai kivonulását és saját népük jövőjét illetően, és kárukra van az EU minden belső zavara, mert az gyengíti az unió közel-keleti cselekvési képességét is - állapította meg Orbán Viktor, aki négynapos izraeli látogatása keretében szerdán Rámalláhban találkozott a palesztin vezetés tagjaival.
Dátum: 2005-06-23 08:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39987
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:08.196870, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta: a palesztin vezetés úgy értékeli, hogy az Európai Unió közbenjárása, diplomáciai tevékenysége a térség békéje érdekében elengedhetetlen. Érdekük, hogy az fennmaradjon, és semmilyen olyan belső zavara ne legyen az EU-nak, amely elvonja a figyelmét, és csökkenti arra való képességét, hogy hatékonyan közreműködhet a közel-keleti béke megteremtésében. Annak ellenére, hogy a keddi izraeli-palesztin csúcstalálkozót eredménytelennek minősítik - ugyanis a legfontosabb problémákat nem sikerült megoldani -, a palesztin vezetők optimisták, nemcsak az augusztusra tervezett gázai kivonulást, hanem az egész megbékélési folyamatot illetően is. Úgy látják, hogy elsősorban a nemzetközi közvélemény érdeklődése és a jelentős erőközpontok - az Egyesült Államok és az Európai Unió - fellépése nyomán előbb-utóbb eljutnak az önálló palesztin állam létrejöveteléhez.
"Hosszú időre visszanyúló jó kapcsolataink vannak a Palesztin Hatósággal. Még a polgári kormány idején fogadtuk Jasszer Arafat néhai elnököt, és megállapodtunk abban, hogy képviseletet nyitunk Rámalláhban, ami egy év alatt meg is történt. Állandóak a kapcsolataink. Most meglátogattuk Arafat sírját, és tisztelegtünk az emléke előtt" - mondta Orbán Viktor.
A pártelnök kedd este találkozott a Jeruzsálemben élő magyarajkúak szervezeteinek vezetőivel. "Velük a beszélgetés elsősorban arról szólt: mit lehetne tenni azért, hogy a magyar kultúra elérhetőbb, élőbb legyen az Izraelben élő magyarok számára. Úgy gondolják, a megoldás a tervezett magyar kulturális intézet létrehozása lenne. Az intézettel kapcsolatban már több megállapodás és ígéret született. A kezdő lépéseket még a polgári kormány tette meg, de hosszú vajúdás után még mindig nem tartunk sehol" - hangoztatta.
Orbán Viktor szerint ez főként anyagi probléma, mert a magyar költségvetés több sebből vérzik. "Megértem, hogy kisebb gondunk is nagyobb, mint ez a kulturális intézet, de fontos, hogy a Magyarország jó hírét, tekintélyét és befolyását növelő beruházások ne maradjanak el, mert ezekre rászorulunk" - mondta. Szerinte azonban minden anyagi problémát le lehet gyűrni. "Viszont szakmailag sem egyszerű egy ilyen intézetet létrehozni, mert a szakmai viták sem tartanak még ott, hogy kiforrott koncepciója legyen ennek a leendő intézetnek. Reméljük, hogy hamarosan megszületik a kedvező kormánydöntés, és létrejöhet az intézet" - tette hozzá.
Orbán Viktor szerda este befejezte izraeli látogatását, és csütörtök reggel hazaindul.
MTI - fideszfrakcio.hu