Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meglepetés a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör pénteki demonstrációján

Egy százforintos, egy szál virág, és egy balliberális újság dupla oldala szükséges ahhoz a "szertartáshoz", amelyet a szervezők péntek este a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör országos rendezvényén terveznek Budapesten a Szabadság téren, ahol Orbán Viktor volt kormányfő is felszólal.


Dátum: 2002-08-26 18:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:02.168827, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A demonstrációról Kerényi Imre színigazgató nyilatkozott az MTI-nek. A rendezvény szervezője nem árult el más részletet az eseményről. Nem nyilatkozott arról sem, hogy a volt kormányfőn kívül kik szólnak az egybegyűltekhez. Hende Csaba, a polgári körök szervezéséért felelős kabinetfőnök az MTI érdeklődésére csak annyit mondott, hogy "a Kerényi Imre által elgondolt meglepetésjáték kellékei a százforintos, az egy szál virág, valamint az újságoldal". Jelezte: a tüntetés fő szónoka Orbán Viktor lesz, és több beszéd is elhangzik, de a hozzászólók listája még nem végleges. A kabinetfőnök elmondása szerint a hozzászólások a sajtószabadság kérdéskörét érintik, illetve "a Magyar Televízióban folyó tisztogatás" ellen tüntetnek. A rendezvényt kulturális műsor is színesíti. A BRFK sajtóosztálya az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör rendezvényének bejelentését tudomásul vették. További információkról, így például, hogy mi a demonstráció célja, és hány emberrel számolnak a szervezők, a rendőrség nem adott tájékoztatást

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek