Helyreállt Svájcban a vasúti közlekedés
Helyreállt a vasúti közlekedés Svájcban csütörtök hajnalban, a svájci vasúttársaság (SBB) történelmének legnagyobb üzemzavara után. Az utasforgalom 5.00 óra tájban indult meg, és minden rendben működik - közölte Christian Kräuchi, az SBB szóvivője a rádióban. Az áruszállítás éjfélig szünetelt.
Dátum: 2005-06-23 08:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39992
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:09.953046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vonatok az éjszakai órákban indultak újra apránként, három órával azután, hogy áramellátó rendszerének meghibásodása nyomán a svájci vasúttársaság szerda este leállította járatait az alpesi ország egész területén.
Az áramellátás összeomlását egy feszültségesés idézte elő, amely a jelek szerint Ticino körzetében keletkezett. Este 6 órakor kiadott helyzetjelentés szerint a vasúti felsővezeték-rendszer tápfeszültsége az előírt 15 ezer Volt helyett csupán 12 ezer Voltot ért el. Számos vonat leállt, illetve csak hatalmas késéssel ért célba. A szerelvényeken megszűnt a légkondicionáló berendezések működése.
MTI - fideszfrakcio.hu