Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyűjtés a vajdasági árvízkárosultaknak

A polgári körök felhívásához csatlakozva a Szent Imre Városi Polgár Egyesület a budapesti 15-ös választókerület elnökének, Deák Andrásnak támogatásával jótékonysági koncertet szervezett a Villányi úti Szt. Imre Gimnázium dísztermében. A koncerten mások mellett fellépett Szakcsi Lakatos Sándor jazz zongorista, Császár Angéla színművész és Radványi Balázs gitár művész. Az est díszvendége Mádl Dalma asszony, a köztársasági elnök felesége volt.


Dátum: 2005-06-23 12:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40006
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:14.873076, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A több mint 500 férőhelyes termet zsúfolásig megtöltő hallgatóság 540 ezer forintot adományozott a vajdasági árvízkárosultaknak megsegítésére.

2005. június 23. csütörtök

Kapcsolódó elemek