Bírósági verdikt: semmiféle taggyűlés nem volt, helyreigazíthat az ÉS
A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön másodfokon, jogerősen helyreigazításra kötelezte az Élet és Irodalom (ÉS) című hetilapot a Tokajhegyalja Kft.-vel szemben, ezzel megváltoztatva az elsőfokon eljárt Fővárosi Bíróság döntését. A lap következő számában a kifogásolt cikkel azonos helyen és betűszedéssel alábbi helyreigazítást tegye közzé: "Helyreigazítás. Lapunk 2005. március 11-i számában megjelent Tokaji Borcsaták II. című cikkben valótlanul állítottunk, hogy a Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. 2000. szeptember 6-án, 2001. június 4-én, valamint 2001. december 2-án taggyűlést tartott, és azokon jegyzőkönyv készült".
Dátum: 2005-06-23 13:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40012
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:17.154409, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az elsőfokú bíróság nem megfelelően mérlegelte a rendelkezésre álló adatokat, azt, hogy pontosan a kereset mire irányul, és azt sem, hogy ez a felperes megítélése szempontjából olyan körülménynek tekinthető-e, amely az igényérvényesítési jogosultságát megalapozta" - mondta a tanács elnöke.
Az indoklásban kifejtette: a bíróság szerint az ÉS által beidézett tanú, Mayer Aranka - a Kft. egyik tagjának, Szász István Attilának a volt felesége - és a becsatolt "jegyzőkönyvek" nem tudták hitelt érdemlően bizonyítani az alperes álláspontját.
A bíróság álláspontja szerint az "informátor tanú", akitől az ÉS a "jegyzőkönyveket" kapta, a tanúvallomásában nem tudott konkrét nyilatkozatot tenni arról, hogy tartott-e a cég taggyűléseket, "sőt azt emelte ki, hogy ő soha nem vett részt ilyen taggyűléseken". A tanú csak bizonyos következtetésekről tudott beszámolni, valamint arról, hogy kitől mit hallott a cég tevékenységével kapcsolatban.
Kizmanné Oszkó Marianne hangsúlyozta: "Sem a tanúvallomást, sem a becsatolt úgynevezett iratokat nem tartottuk hitelt érdemlően bizonyítékként felhasználhatónak az alperesi állítás alátámasztására. Ebből következik, hogy a kizárólag felperesre vonatkozó állítást és a sérelmezett kitételt valótlannak kellett nyilvánítanunk."
Mint mondta, a felperes álláspontját erősítette a társaság tagjainak becsatolt teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozata, amely szerint nem vettek részt az említett időpontokban taggyűlésen.
Az elsőfokon eljárt Fővárosi Bíróság május 18-án az ÉS-nek adott igazat, és elutasította a Kft. helyreigazítási kérelmét, mert álláspontja szerint "nem vált kétségessé, hogy a felperesi társaság tagjai alkalmanként és a perbeli időpontokban összejöttek, és érdemben a társaság ügyeit tárgyalták".
Pataki Árpád bíró akkor úgy érvelt: "Jogi értelemben a jelen bíróság nem állapította meg azt, hogy a kérdéses három alkalommal szabályos taggyűlés lett volna, (...) hogy a résztvevők taggyűlésen vettek volna részt", ugyanakkor hozzátette: a per eldöntése szempontjából ennek nincs is érdemi jelentősége.
A másodfokú bíróság tanácsvezetője azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a sajtóhelyreigazítási perben önmagában a valótlan tényállítás megvalósítja a jogsérelmet. Ebben az eljárásban ugyanakkor nem szükséges azt meghatározni, hogy a jogsérelem pontosan melyik személyiségi jogot érinti - tette hozzá.
"Azt kellett vizsgálnunk, hogy a felperest érintően a cikk tartalmazott-e valótlan kijelentést" - fejtette ki.
Hangsúlyozta: főként a közvélemény hiteles tájékoztatása érdekében állapították meg, hogy nem tekinthető lényegtelennek, hogy az alperes tartott-e taggyűlést bizonyos napokon, mert ezzel az ÉS bizonyos egyéb körülményeket kívánt alátámasztani, amelyek nem tekinthetők lényegtelennek sem a cég, sem a közvélemény szempontjából.
Ugyanakkor kifejtette: az, hogy történtek-e megbeszélések, találkozók a társaság tagjai között, és ezeken mi hangzott el, a per tárgyát nem képezhette, mert a kereset erre nem irányul. Ebből következik, hogy a tanács mellőzni rendelte az elsőfokú ítélet indoklásából azokat a részeket, amelyek tagok megnyilatkozásaira és a tárgyalásaikra vonatkoztak.
A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs, ugyanakkor a felülvizsgálati kérelemmel lehet fordulni a Legfelsőbb Bírósághoz.
MTI -fideszfrakcio.hu