Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hat vidéki városban folytatódik a Nemzeti Konzultáció

Hat vidéki nagyvárosban folytatódik június 24-től a Nemzeti Konzultációs Testület rendezvénysorozata, amelyen Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is részt vesz - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Konzultációs Testület tagja. Elmondta, hogy felkérésükre hat kiemelt helyszínen - Szegeden, Pécsett, Nyíregyházán, Békéscsabán, Szombathelyen és Győrben - lesz konzultáció és nagygyűlés, amelyeken részt vesz a Fidesz elnöke is.


Dátum: 2005-06-23 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40013
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:17.471841, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nemzeti Konzultációs Testület országszerte 4 millió kérdőívet juttatott el a háztartásokba. Ezek közül 60 ezret postán, csaknem 5 ezret pedig interneten küldtek vissza.

"Minden városban a kérdőív egy-egy kérdésének témája áll majd a beszélgetések középpontjában" - mondta Hoffmann Rózsa. Így szó lesz arról, hogy az elmúlt 15 évben mit tett az emberekért az ország, áttekintik a diplomás munkanélküliek, a nyugdíjasok, a gazdák helyzetét. A beszélgetések során a jelenlévők megpróbálnak választ adni arra a kérdésre, mi legyen a közös cél, mibe szeretnénk beleszólni.

Mint a Konzultációs Testület tagja mondta, másik jelentős rendezvényük az autóbuszos konzultáció. A múlt héten Zsámbékról elindult a Nemzeti Konzultáció első autóbusza, amelyet még három követ. A négy busz július 17-ig csaknem 700 településen áll meg, hogy kapcsolatot alakítson ki az érdeklődőkkel.

MTI -fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek