Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Révész Máriusz: Bebizonyosodott, hogy az MSZP politikai háborút folytat Orbán ellen

A Fidesz szóvivője szerint az Élet és Irodalom című hetilapot helyreigazításra kötelező csütörtöki jogerős bírói döntés azt bizonyítja, hogy az MSZP politikai háborút folytat Orbán Viktor ellen.


Dátum: 2005-06-23 15:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40026
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:22.221065, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A független magyar bíróság mai ítélete bebizonyította, hogy az MSZP közpénzekből is fizetett, üres rágalmakon alapuló politikai háborút folytat Orbán Viktor ellen" - mondta Révész Máriusz az MTI-nek.

Hozzátette: az ÉS újságírója, akinek a cikkei kapcsán a Fővárosi Ítélőtábla helyreigazításra kötelezte a lapot, "havi 300 ezer forint értékben kap fizetséget szocialista politikusok jóvoltából".

"Eközben háborús forgatókönyvre emlékeztető lejárató kampányterv látott napvilágot, egyes lapok szerint szocialisták tollából" - jegyezte meg.

Hangsúlyozta: a Fidesz bízik abban, hogy a jogerős ítélet pontot tesz a párt elnöke ellen indított rágalomhadjárat végére.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek