Földrengéssorozat volt az Égei-tenger keleti részén
Enyhe földrengéssorozat rázta meg csütörtökön a görögországi Számosz szigetét és a közeli török partvidéket, Kusadasi kikötőváros környékét - jelentette az athéni földrengéstani intézet.
Dátum: 2005-06-23 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40027
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:22.544215, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legerősebb földmozgás a Richter-skálán mérve 4,3 erősségű volt. A rengések epicentruma Számosztól nyugatra, a tengeren volt. Számosz Athéntól 260 kilométerre keletre fekszik. Károkról, sebesültekről nem érkezett jelentés. Az összes európai ország közül Görögországban mérik a legtöbb
földrengést.
MTI - fideszfrakcio.hu