Fónagy János: Ígéretekből már sok van
A kormányváltás óta egyetlen kilométer töltést sem erősítettek meg, veszélyeztetve ezáltal az ott élő mintegy 1,5 millió ember élet- és vagyonbiztonságát. Ígéretekből már sok van, szeretnénk végre látni megvalósulásukat áll Fónagy János közleményében
Dátum: 2005-06-23 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40029
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:23.341493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Örülünk, hogy a Gyurcsány-kormány végre folytatja a 2002-ben megszakított árvízvédelmi munkálatokat.
Nem teljesült ugyanis az MSZP 2002 tavaszán tett választási ígérete, miszerint 2004 végére a Tisza teljes hosszában, a szükséges mértékben megerősítik az árvízvédelmi töltéseket. A kormányváltás óta egyetlen kilométer töltést sem erősítettek meg, veszélyeztetve ezáltal az ott élő mintegy 1,5 millió ember élet- és vagyonbiztonságát.
Ígéretekből már sok van, szeretnénk végre látni megvalósulásukat.
2005. június 23.
Fónagy János
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
fideszfrakcio.hu