Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mentális járvány fenyet

Magas a menedzsereket érő munkahelyi stressz, ám a vállalkozóknak - talán mert a maguk gazdái - e tekintetben jók a mutatói - derült ki a Semmelweis Egyetem felméréséből.


Dátum: 2005-06-24 07:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40057
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:33.339699, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kopp Mária professzor csütörtökön arról tájékoztatott, hogy a 12 600 fővel végzett vizsgálatukból kiderült: hihetetlen különbségek vannak az ország egyes régióiban az embereket ért stressz miatt a kistérségek kárára - írja a Világgazdaság. Megfigyelték, hogy az alacsonyabb rétegbe tartozóktól fölfelé haladva javul a helyzet.

A krónikus stressz miatt mentális járvány fenyeget a munkahelyeken, emiatt nő az aktív korúak szív-ér rendszeri halálozása. Az Európai Unió 15 tagállamában 2002-ben a stressz által okozott gazdasági kár húszmilliárd euró volt, ezért döntöttek arról, hogy 2006-ig meg kell valósítani az egészséget támogató munkahelyek programját, amelyhez vezetésre alkalmas főnökök kellenek.

A helyzet javításának egyik eszköze lehet az önkéntes egészségpénztárak alakítása, amelyek a betegségmegelőző programokkal, köztük stresszkezelési kurzusokkal segíthetnek. Kricsfalvi Péter, a Dimenzió Egészségpénztár igazgatója arról számolt be, hogy hamarosan egészségkarrier-kurzust indítanak a munkahelyi vezetőknek. Kérdésünkre elmondta: ha a kormány 21 lépéses egészségügyi programjának részeként kidolgozzák a háromlépcsős egészségügyi csomagot, s kiderül, mi jár a kötelező tb-járulék fejében, s ezzel megindulhat a jelenleg 357 ezer tagot számláló önkéntes pénztárak felfutása.

Forrás: FigyelőNet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek