Határidő előtt átadják az Orbán - kormány alatt épült autópályákat
Határidő előtt, várhatóan november elején átadják a forgalomnak az M3-as sztráda épülő szakaszát Füzesabony és Polgár között, a Magyar Autópálya-építő Konzorcium (MAK) ugyanebben a hónapban elkészül az M7-es teljes felújításával - értesült a Magyar Nemzet. Az M30-as autópálya egy szakaszán ugyanakkor kisajátítási probléma miatt nem tudnak dolgozni a munkagépek. A beruházó Nemzeti Autópálya Rt.-nek nem sikerült megegyezni az érintett terület tulajdonosaival; az ügy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatalhoz került.
Dátum: 2002-08-27 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3672
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:04.078651, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Összesen 160 kilométer hosszú gyorsforgalmi utat ad át a MAK az M3-as és az M7-es legújabb szakaszaival, amire még az Orbán-kormány alatt kapott megbízást. Az eredeti határidő - 2002. november 30. - előtt 2x2 sávos, a legmagasabb műszaki és forgalmi követelményeknek eleget tévő autópályát vehetnek igénybe az autósok Budapest és Zamárdi, illetve Füzesabony és Polgár között. Az M3-as 67 kilométer hosszú munkaterületén (ebből öt kilométer az M30-as első szakasza) jelenleg a kopóréteg építése folyik, az útpályán ez az utolsó előtti munkafázis: miután a kopóréteg elkészül, csak a forgalmi jelek felfestése marad hátra. Ezzel együtt folyamatosan építik a hidak korlátait, a közlekedési táblákat, az informatikai rendszereket, s ahol ez még nem történt meg, elhelyezik a vadvédő kerítést. A kivitelezőktől származó információk szerint sem az utómunkákat, sem a kopóréteg építését nem befolyásolja a kedvezőtlen időjárás, így az elképzelésüknek megfelelően kerül sor az út átadására is.
Ugyancsak az ütemterv szerint haladnak a munkák az M7-es autópályán. A MAK 93 kilométer hoszszú autópálya teljes felújítására, illetve megépítésére kötött szerződést. Mint ismert, tavaly novemberben adták át Érd és Balatonaliga között a felújított jobb útpályát, idén júnisban pedig az Aliga és Zamárdi között eddig hiányzó 20 kilométer hosszú fél autópályát. Ebben az évben a főváros felé vezető jobb pályát építették át, a konzorcium az Aliga-Zamárdi szakasz felújítását szeptemberre ígéri. Jelenleg még 28 kilométeren folyik az építkezés, ebből két szakaszt szeptemberben, az utolsó kettőt pedig novemberben adják át. Az útpálya felújítása mellett a projekt részét képezi az M7-en található száz híd és felüljáró teljes rehabilitációja.
Az M30-as autópálya Emőd- Miskolc közötti 24 kilométerét idén májustól építi a konzorcium, eddig 18 kilométeren végezték el a földmunkákat. Az utolsó szakaszon, Miskolc környékén területkisajátítási probléma miatt nem tudnak ráhajtani a munkagépek a kijelölt nyomvonalra. Ha ez az állapot szeptember után is fennmarad, veszélybe kerül a 2003. november 30-i határidő. A területet a Nemzeti Autópálya Rt.-nek kell biztosítania, még mielőtt a kivitelező elkezdené a munkát, az autópálya-társaság azonban tizenhat hektárnyi területről - amelyen belül az autópálya nyomvonala 2,5 hektárt foglalna el - máig nem tudott megegyezni az érintett harminc tulajdonossal. Ennek megfelelően az ügy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal hatáskörébe került: amennyiben továbbra sem lesz egyezség a vételárat illetően, a területet kisajátítják. Információink szerint az autópálya nyomvonala az érintett részen egy volt termelőszövetkezeten halad keresztül. Értesüléseink szerint több tulajdonos 1996-ban hektáronként 15 ezer forintért jutott hozzá a telkekhez, amiért az NA 2,2 millió forintot kínált fel. A hivatal ez ügyben várhatóan október végén hoz döntést, amit a tulajdonosok a bíróságon megtámadhatnak. Mindez több hónapos késést is jelenthet.
A MAK fővállalkozásában épülő gyorsforgalmi utak közül az M9-es autóút 20 kilométeres szakaszának átadására 2003. június 30-ig kerül sor. Az autóút részeként, a Szekszárdi Duna-híddal szintén erre az időpontra készül el a Magyar Hídépítő Konzorcium.
Putsay Gábor, Magyar Nemzet - fidesz.hu