A kormány az idén sem készült fel a betakarításra
Követeljük, hogy a kormány tegye közzé, azoknak a magtáraknak a címét és elérhetőségüket, ahol a gazdák elhelyezhetik a terményüket, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak azokra a gazdálkodókra, akik jóhiszeműen B típusú intervenciós szerződéssel felajánlották terménytárolójukat, és most saját terményüket a kormány felelőtlensége miatt nem tudják hová tenni - jelentette ki Lengyel Zoltán, a Fidesz mezőgazdasági kabinetjének vezetője pénteki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2005-06-24 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40070
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:38.363082, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt 30 nap aggasztó sajtóhírei ellentétben állnak azzal a "sikerjelentéssel", amit az MSZP hirdet a kormány agrárpolitikájáról - mondta Lengyel Zoltán pénteki sajtótájékoztatóján.
"Nincs gabonatároló MNB hitelből, Gondot okoz a raktározás, Aratás előtti feszültségek, Robban a búzabomba?, Pert indítanak a hazai búzatermelők, Gabonatárolók rohamtempóban, Gondokkal kezdődik az aratás, Sertésimportra szorul az ország, Libamáj az újabb kínai hungarikum, Piacot vesztett a magyar élelmiszeripar, Tejtermelők a pácban, Leépítés a Gyulai Húskombinátban" - sorolta az elmúlt hetekben megjelent cikkeket a politikus, majd hozzátette: és még sorolhatnám tovább.
Lengyel Zoltán emlékeztetett Magda Sándor tegnapi kijelentésére, miszerint: zavart kelt és hazudik, aki azt mondja, hogy az aratás és a raktározás körül gondok vannak.
Érdekes helyzet alakult ki, ugyanis Gráf József és Pásztóhy András is gondokról beszélt az elmúlt napok során, és gondokról beszélnek a gazdák is, hiszen nem tudják hová tenni a termést - fogalmazott a politikus.
A politikus elmondta: Magyarországon átlagosan évente 13-17 millió tonna gabona terem, és most sem számíthatunk kevesebbre. Az uniós szabályozás miatt új helyzet elé került a magyar mezőgazdaság, a magyar kormány, amit az utóbbi szemmel láthatóan nem tudott megoldani.
Az elmúlt évben gondok voltak az intervenciós raktározással, majd mentőövként egy úgynevezett B típusú intervenciós raktározási szerződést kötöttek számtalan termelővel. Ez a szerződés éven belüli lejáratú, határidejük május végén, de legkésőbb június közepén lejárt. A legfrissebb statisztikai adatok szerint közel 1 millió tonna kiszállítatlan tavalyi gabona van B típusú intervenciós szerződésekkel a termelők magtáraiban. Számtalan esetben ezek a magtárak az egyetlen tárolási lehetőségeik azoknak a kis gazdaszövetkezeteknek, amelyek ezzel a raktározási lehetőséggel éltek, jóhiszeműen az állammal leszerződtek. Most pácban vannak, a raktáraik tele vannak, és az aratást jövő héten el kell kezdeni.
- Minden kommunikációs trükk ellenére megismétlődik a tavalyi a jelenség: a kormány nem készült fel a tavalyi tapasztalatok alapján az idei betakarításra. A termelők az idén is rosszul fognak járni, mert nem tudják, hogy a több millió tonna gabona tárolására a raktárkapacitás hol áll a rendelkezésükre - mondta a politikus.
Súlyos gondok vannak az állattenyésztés területén is, hiszen Magyarországon olyan kevés sertés van már, hogy az nem elégíti ki a hazai fogyasztást sem, így importra van szükség -hívta fel a figyelmet a politikus.
A kormány elmulasztotta az ösztönző lépéseket - tette hozzá Lengyel Zoltán. Az állatjóléti támogatásokkal kapcsolatban elmondta: azonnali lépéseket szükségesek, hogy a támogatások a tenyésztők zsebében maradjanak, és ne kerüljenek azonnal a kereskedelmi forgalomba.
Lengyel Zoltán választ vár arra is, miként történhetett meg, hogy a Lehel úti minőségvizsgáló laboratórium nem fizette ki a 300 ezer forintos akkreditációs költséget, így Budapest és Pest megye laboratórium nélkül maradt, a legközelebbi intézmény pedig Veszprémben van.
fideszfrakcio.hu