Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kárpótlás felvidéki magyarokanak

Kárpótlásban részesítené a Felvidékről 1947-ben kitelepített egykori magyar állampolgárokat a Fidesz.


Dátum: 2005-06-24 12:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40073
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:39.439047, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Domokos László országgyűlési képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország nem tett eleget a Párizsi Békeszerződés 29. cikkének 3. bekezdésében foglaltaknak, s erre a mulasztásra még 1996-ban az Alkotmánybíróság is rámutatott.

Ezért két képviselőtársával önálló indítványt nyújtott be a parlamentnek. Az ellenzéki honatya 35 és 100 ezer közöttire becsülte az érintettek, illetve egyenes ágú örököseik számát.

Forrás:mtv

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek