Mádl Ferenc Köztársasági Érdemérmeket adott át a Sándor-palotában
Köztársasági Érdemérmeket adományozott Mádl Ferenc államfő pénteken Budapesten tíz olyan embernek, akik a kitüntetést alkotói, jótékonysági és közösségformálói tevékenységükkel érdemelték ki.
Dátum: 2005-06-24 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40079
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:41.595107, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A díjjal köszönetünket szeretnénk kifejezni és felmutatni, hogy vannak ilyen példamutató személyiségek közöttünk - fogalmazott az ünnepség után újságíróknak Mádl Ferenc.
A hivatalából augusztus elején távozó köztársasági elnök által 2001-ben alapított díjat azoknak adományozzák, akik életútjukkal, szakmai tevékenységükkel kiemelkedő érdemeket szereztek az ifjúság nevelése, a hátrányos helyzetűek támogatása, valamint a tudomány és a művészetek területén.
Mádl Ferenc újságíróknak külön kiemelte Pakucs János mérnök-közgazdászt, aki az innováció "társadalmi támogatásáért folytatott áldozatos munkájáért" részesült a kitüntetésben. A köztársasági elnök a "nemzet érdekében tett szolgálataiért" méltatta Christa Gebelt is, aki "milliárdos adományokat közvetített" Németországból magyar segélynyújtó szervezeteknek.
A "sajtó hitelességéért folytatott sok évtizedes harcáért" érdemérmet kapott Osztovits Ágnes újságíró, a Heti Válasz felelős szerkesztője. Oplatka András, a svájci Neue Zürcher Zeitung budapesti tudósítója "hiteles tájékoztatásért" vehette át a díjat.
A határon túli magyarságért, a hátrányos helyzetű tanulók esélyeiért tett fáradozásaikért és közösségi munkájukért Antoni Judit és Borbáth Erzsébet pedagógus, valamint Berszán Lajos esperes plébános részesült az elismerésben.
Köztársasági Érdemérmet vehetett át Budavári Zita, az anyákat és gyermekeket segítő Bölcső Alapítvány kuratóriumának elnöke, a "töretlen emberségéért" díjazott 90 éves, a Gulagon 10 évet raboskodó Olofsson Placid bencés szerzetes, valamint a Széchenyi-díjas művészettörténész, Supka Magdolna.
Mádl Ferencnek ez volt az utolsó hivatalos kitüntetési ceremóniája a Sándor-palotában - mondta az MTI-nek a köztársasági hivatal egyik munkatársa.
MTI - fideszfrakcio.hu