Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A vesztett per után mit vizsgálnak a szocialisták?

Az a politikai háború, amelyet az MSZP folytat Orbán Viktorral szemben, a tegnapi ítélettel értelmét vesztette, csakúgy, mint a volt miniszterelnök állítólagos gazdagodását vizsgáló bizottság munkája is - jelentette ki Répássy Róbert pénteki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2005-06-24 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40080
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:41.976937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Répássy Róbert hangsúlyozta, hogy az MSZP üres rágalmakon alapuló, közpénzekből támogatott politikai háborút folytat Orbán Viktor ellen. Meglepőnek nevezte, hogy a vizsgálóbizottság MSZP-s elnöke az Élet és Irodalom című lapot (ÉS) helyreigazításra kötelező ítélet után arról beszélt, hogy fel kell gyorsítani a vizsgálóbizottság munkáját. A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint az ítélet alátámasztotta, hogy semmi értelme sincs a vizsgálóbizottságnak, mivel a vizsgálandó fő kérdések megdőltek. A képviselő felidézte, hogy néhány héttel ezelőtt a bizottság fideszes tagjai úgy ítélték meg, hogy értelmetlen a vizsgálat, mivel Orbán Viktor egy olyan igazolást csatolt, amelyben a perben szereplő kft. ügyvezetője jelezte, nem fizettek ki semmilyen jövedelmet Orbán Viktor feleségének és az üzletrészét is névértéken adta el, azaz nem gazdagodott az Orbán család állami forrásból. Emlékeztetett a tegnapi ítélet kimondta azt is, hogy a kérdéses napokon nem voltak taggyűlések, ezért semmi értelme sincs a vizsgálatnak.

A frakcióvezető-helyettes szerint az is jellemző a szocialistákra, ahogy a bírósági ítéletre reagáltak. "Ha a bíróság nekik nem tetsző ítéletet hoz, akkor majd ők fognak ítélkezni. A vizsgálóbizottságban ezt a feladatot rendkívül érdekes módon fogják eljátszani: ők képviselik a vádat, ők látják el a védelmet, és végül ők fognak ítélkezni Orbán Viktor felett. Nincsenek kétségeink, hogy az ítélet már előre meg van írva. Ebben a helyzetben a vizsgálóbizottság csak egy színjáték" - fejtette ki. Répássy Róbert megismételte, hogy ennek ellenére a Fidesz elnöke együttműködik a bizottsággal, de a politikai háború, amit az MSZP folytat Orbán Viktorral szemben a tegnapi ítélettel léket kapott.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy Orbán Viktor annak ellenére is meg fog jelenni a bizottság előtt, hogy annak munkájában a fideszes képviselők nem vesznek rész, és így a meghallgatáson sem lesznek jelen.

Répássy Róbert beszélt arról is, hogy szeretett volna betekintést nyerni Braun Róbert irataiba, ám ez irányú próbálkozásai sikertelenek voltak. A mai napon a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára levelet írt a képviselőnek, amelyben azt írta, hogy pontosan jelölje meg, mely iratokat szeretné látni. A politikus szerint furcsa, ha valaki nem tudja, milyen iratokat őriz a hivatal, akkor honnan tudhatná, hogy milyen dokumentumokat akar megtekinteni. A képviselő ezt időhúzásnak minősítette, és úgy vélte, szándékosan titkolják Braun Róbert iratait, amelyből kiderülhetne, hogy létezik-e az a lejárató kampányterv, amely az interneten volt olvasható.

Kép és szöveg: T.Z. - Fidesz Webszerkesztőség

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek