Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Levonult az árhullám

Levonult az árhullám a Duna magyar szakaszáról, miután hétfő délután Mohácsnál is a leggyengébb, elsőfokú árvízvédelmi készültséget indokló vízszint alá húzódott vissza a folyó - mondta kedden reggel Reich Gyula, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.


Dátum: 2002-08-27 09:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3674
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:04.742098, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Mohács feletti szakaszokon mindenütt apad a Duna, a vízsehol sem éri el a fővédelmi töltéseket, és csapadékból sem kapott említésre méltó vízutánpótlást a folyó.

A legújabb meteorológiai előrejelzések a következő napokban ígérnek némi csapadékot, de emiatt már nem várható újabb árhullám a Dunán.

A magyar szakaszon mindenütt lebontják a védekezéshez felhasznált anyagokat, és különösen fontos ebben a munkában, hogy a rendcsinálással ne okozzanak környezetszennyezést.

Ennek megfelelően a jutazsákokat kimossák, megszárítják és elraktározzák, hogy szükség esetén ismét fel lehessen azokat használni.

A kiürített homokkal a töltések koronáján és az árvédelmi vonalakhoz vezető utakon keletkezett gödröket, egyenetlenségeket javítják ki, a műanyag zsákokat pedig csak a környezetvédelmi felügyelőségek által kijelölt helyre szabad elszállítani.

MTI

Kapcsolódó elemek