Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A zavarkeltő MSZP-s

Nehéz helyzetben van a szocialisták Győr-Moson-Sopron megyei elnöke, hiszen felettesétől, Gyurcsány Ferenctől azt a feladatot kapta, hogy folytassa főnöke megkezdett munkáját megyénkben. Azt a munkát, amely a megosztásról, a konfrontációról, a politikai ellenfél lejáratásáról szól.


Dátum: 2005-06-24 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40087
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:44.499938, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt el is végzi, hiszen időről-időre sajtótájékoztatókat tart, a Fidesz és a fideszes képviselők lejáratásának szándékával. Így tett ma is.

A Parlamentben az önkormányzatok 2005. évi címzett támogatásáról szóló törvényjavaslat zárószavazásánál a Fidesz frakció "tartózkodott" gombot nyomott.

Ennek oka, hogy a címzett támogatásokra beérkezett több száz pályázatból a Gyurcsány-kormány csupán három tucatnyit terjesztett a Parlament elé.

Ezzel lehetetlenné tette az érvényes, de a Kormány által "büntetett" önkormányzatok pályázatainak parlamenti vitáját és esetleges sikerességét. Az általános vitában még májusban, ezt a Fidesz frakció el is mondta.

Érdekes, hogy erről az MSZP megyei elnöke nem tájékoztatta a közvéleményt!

Nos, a megyei fideszesek tartózkodása nem a megyei kórháznak vagy a győrszentiváni közösségi csarnoknak szólt, hanem a Gyurcsány-kormány kirekesztő pályázatkezelésének.

Egyébként gratulálunk a győri és a megyei önkormányzatnak a sikeres pályázathoz, amelyek győzelméhez a törvényjavaslat tárgyalása során kétség sem fért.

a Fidesz Győr-Moson-Sopron megyei országgyűlési képviselői

Győr, 2005. 06. 24.

Kapcsolódó elemek