Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megsértette az MDF-ből kizárt öt képviselő jó hírnevét Herényi Károly és a párt

Herényi Károly és az MDF megsértette az MDF-ből tavaly szeptemberben kizárt öt képviselő jó hírnevét azzal, hogy a frakcióvezető valótlanul állította: a felperesek frakciótagsága kizárás folytán megszűnt - mondta ki pénteken, elsőfokú nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság.


Dátum: 2005-06-24 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:45.651825, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bíróság szerint bebizonyosodott, hogy a képviselők kizárása az arra vonatkozó szabályok szerint nem történt meg, tehát az ezzel ellenkező állítás valótlan volt - indokolta a döntést Pataki Árpád bíró.

Mint mondta, nincs olyan szabály, amely kizárná, hogy az országgyűlési képviselők akár munkájuk végzése során is félretehetnék a személyhez fűződő jogok védelmét.

Az MDF-ből kizárt öt képviselő, Balsai István, Horváth Balázs, Kelemen András, Font Sándor és Szászfalvi László azt kérte a bíróságtól, állapítsa meg, hogy a kizárásukról szóló bejelentés jogellenes volt, ezáltal Herényi Károly és az MDF kárt okozott a felpereseknek és megsértette személyiségi jogaikat.

A tárgyaláson a kizárt képviselők ügyvédje kereset-kiegészítést nyújtott be, amelyben azt kérték: a bíróság kötelezze Herényi Károlyt arra, hogy az Országgyűlés nyilvánossága előtt kérjen bocsánatot a felperesektől.

Az öt képviselő eredetileg az Országgyűlés, az Országgyűlés Hivatala és Herényi Károly ellen indított pert, tavaly novemberben azonban a Fővárosi Bíróság megszüntette az Országgyűlés elleni eljárást, s ezt a Fővárosi Ítélőtábla döntése is megerősítette. Ezt követően a képviselők idén áprilisban a pártot is perbe vonták azzal az indoklással, hogy a döntés meghozatalában az MDF és annak választmánya is részt vett, ugyanakkor elálltak az Országgyűlés Hivatala elleni keresetüktől.

A bíróság pénteken rész- és közbenső ítéletet hozott a képviselők keresetének jogalapját illetően. Amennyiben másodfokon jogerősen is igazat adnak a felpereseknek, akkor egy másik eljárásban dönt majd a bíróság a jogkövetkezményekről és a kárigény mértékéről.

Az alperesek ügyvédje az MTI-nek elmondta: fellebbeznek a döntés ellen, így a polgári per a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik másodfokon.

Az MDF eredetileg 22 fős frakciójából Herényi Károly az öt felperest tavaly szeptemberben azzal az indoklással zárta ki, hogy a képviselők eltértek az MDF országos választmánya által meghatározott politikai irányvonaltól.

A frakcióból később kizárták Lezsák Sándort és Balogh Lászlót is, s ezt követően további hét képviselő távozott a képviselőcsoportból, amely tavaly novemberben alakult újjá nyolc képviselővel. A kizárt és kivált 14 képviselő függetlenként folytatta munkáját, később hatan a Fidesz frakciójához csatlakoztak, köztük a pert indító öt politikusból Balsai István, Kelemen András, Font Sándor és Szászfalvi László.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek