Silány kormánypropaganda közpénzből
A Kérdések és válaszok programsorozattal a kormány elérte a célját, hiszen az emberek kérdéseket tettek fel, véleményt alkottak és ötleteket is adtak - mondta Batiz András. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője silány kormánypropagandának nevezte a programsorozatot.
Dátum: 2005-06-24 19:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40097
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:47.874237, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Világossá vált, hogy a Kérdések és válaszok programsorozat silány kormánypropaganda" - reagált a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője. Külön aggályos, hogy a rendezvényeken szocialista aktivisták is részt vettek, így erősödik a gyanú, hogy a szocialisták kormánypénzen kampányolnak - tette hozzá. A Fidesz szóvivője közölte: tudomása szerint egy-egy rendezvényre közel egymillió forintot költöttek, s így a program összköltsége mintegy 150 millió forint. Hozzátette: egy-egy helyszínen tudomása szerint gyakran mindössze 30-50 ember jelent meg, így valójában a program megbukott.
MTI - fideszfrakcio.hu