Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor: céltalan hajósnak semmilyen szél sem kedvez

Magyarországon az a legkomolyabb probléma, hogy nincsenek közös céljaink. Közös célok nélkül pedig nem lehet előrelépni. Régi római bölcsesség: céltalan hajósnak semmilyen szél sem kedvez - mondta a Fidesz elnöke pénteken, a Nemzeti Konzultációs Testület országjáró körútjának szegedi állomásán rendezett lakossági fórumon, amelyen a szervezők becslése szerint, közel kétezren vettek részt.


Dátum: 2005-06-25 10:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40103
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:49.701299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közös célok a politikus szerint nem lehetnek mások, mint az a néhány dolog, amit mindannyian elvárunk a saját nemzetünktől, amit a nemzetnek biztosítania kell a polgárai számára.

A lehetőség, a méltóság és a biztonság az, amit mindig, minden körülmények között, aki magyar, annak meg kell kapnia itt, a Kárpát medencében - közölte a politikus.

"Azt várjuk a saját nemzetünktől, hogy magyarnak lenni ne csak fölemelő érzés legyen, hanem kifizetődő dolog is" - mondta a volt miniszterelnök.

"Márpedig a nyugdíjakat emelni kell" - szögezte le a politikus. Hozzátette: ahhoz azonban, hogy a nyugdíjakat emelni lehessen, a maival szemben sikeres gazdaságpolitikára van szükség. Itt és most az a jó gazdaságpolitika, amely megpróbál minél több embernek munkát adni. "Munkabarát gazdaságpolitika, ez a dolog lényege" - hangsúlyozta a politikus.

A pártelnök közölte: "nemcsak arról van szó, hogy nincsen elegendő munkahely. A kormány a rossz gazdaságpolitikával elűzi az országból a vállalkozókat". Rámutatott: a Széchenyi-terv nem azért volt fontos, mert egy-két vállalkozónak jobban ment - ahogy az akkori ellenzék állította -, hanem azért mert hozzásegítette a vállalkozókat ahhoz, hogy a többi ember számára kenyérkereseti lehetőséget adjanak.

"A jó gazdaság az, amelyik eléri a teljes foglalkoztatottságot, vagy legalábbis kitűzi célul és megközelíti azt. (...) Ez lehetséges, és reményeink szerint sikerülni is fog" - jelentette ki Orbán Viktor.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek