Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amőba-est titkos pénzekből

Üzleti titokra hivatkozva nem árulják el, mennyi pénzért bérelte ki múlt kedden a Modern Baloldalért Alapítvány a Hajógyári-szigeten lévő honvédüdülőt a Gyurcsány Ferenc részvételével megtartott Amőba-estre. Hárman háromfélét állítanak arról, ki adta bérbe az állami ingatlant a szocialistáknak.


Dátum: 2005-06-25 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40106
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:50.733598, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Zártkörű programot tartott a Modern Baloldalért Alapítvány kedden este a Hajógyári-szigeten. Az eseményről kizárólag az tudhatott, aki megkapta a Gyurcsány Ferenc aláírással ellátott sms-t. A politizálással egybekötött italozást a szigeten a honvédüdülőben tartották. A Honvédelmi Minisztérium azonban nem adta bérbe az üdülőt az alapítványnak. Kiderült, a helyszínt augusztus közepe kivételével egész évben a Greenhill Rendezvényiroda bérli a minisztériumtól, legalábbis a cég állítása szerint. Augusztus 10-17. között pedig a Sziget Kft. ingyen használhatja a területet. A Greenhill Kft. céges partik és konferenciák rendezésére alakult 2000-ben. Miklovicz Attila szakmai igazgató szerint ez volt az első politika közeli rendezvényük.

- Óvakodunk a politikai színezetű eseményektől, mert könnyen beskatulyázzák az embert. Az Amőba-est lebonyolítását is csak azért vállaltuk, mert Gyurcsány Ferenc sem miniszterelnökként jelent meg, lezser öltözéket viselt, és kormányőrök sem követték a rendezvényre - mondta az igazgató.

Azt, hogy a Modern Baloldalért Alapítvány mennyiért bérelte aznap estére a honvédüdülőt, üzleti titokra való hivatkozással nem árulta el a baloldali szervezet kuratóriumi vezetője, Horváth Lóránt. A kedd esti rendezvényen megjelent többek között Szitka Péter, a Fiatal Baloldal elnöke, Hajós András énekes-műsorvezető, Pető György, az EasyJet légitársaság vezérigazgatója és Gerendai Károly, a Sziget-fesztivál rendezvény vezetője is.

A Sziget Kft. sajtóreferense viszont úgy tudja, hogy a III. kerületi önkormányzat rendelkezik a területtel. A Honvédelmi Minisztérium (HM) közleményében megint csak mást állít. A tárca megkeresésünkre azt a tájékoztatást adta, hogy az óbudai Honvéd üdülőt a Sziget Kft. adta bérbe a kormány közeli alapítványnak. Bár a honvédüdülőre vonatkozó bérleti jogot nem kívánja meghosszabbítani a Sziget Kft.-vel a minisztérium - erről már januárban tájékoztatták is a fesztivált szervező céget, s felszólították őket a terület visszaadására - "az ingatlan őrzés-védelmi, továbbá üzemeltetési feladatait a visszavétel lefolytatásáig még a kft. látja el a bérleti szerződés szerint, melybe albérletbe adási jog is beletartozik".

Tarlós István, Óbuda-Békásmegyer polgármestere a Magyar Nemzetnek elmondta: senki sem kért engedélyt tőle az Amőba-est lebonyolítására, de a kerület jegyzőjétől sem. - Az Óbudai-szigeten bárki tarthat rendezvényt, ha az az önkormányzati zajrendelet kereteit nem lépi túl. - A honvédségi üdülőben a tulajdonos minisztérium, illetve az üzemeltő az illetékes - tette hozzá a polgármester.

Forrás: Magyar Nemzet, 2005. június 25.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek