Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kampányra van, csak a gyermekek biztonságára nincs pénz

15-20 ezer elhanyagolt játszóteret érint, hogy a szocialista kormányzat az Orbán-kormány által elindított felújítási program leállítását követően saját játszótérrekonstrukciós programját is leállította - mondta Szalay Ferenc fideszes képviselő szombaton egy használaton kívüli játszótéren, a budapesti Hegedűs Gyula és Dráva utca sarkán sajtótájékoztatón.


Dátum: 2005-06-25 12:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40109
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:51.953189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szalay Ferenc arra a kormányzati ígéretre emlékeztetett, amely szerint a 2004. január 1-jétől beinduló játszótérfelújítási és -újjáépítési program eredményeként öt év alatt az európai uniós szabványnak megfelelő lesz valamennyi játszótér az országban.

Szalay Ferenc rámutatott, hogy az ígéretek ellenére 2004-ben a Draskovics-csomag 140 millió forinttal kurtította meg a programot, míg "2005-ben nulla, azaz nulla forintot sikerült a költségvetésben tervezni játszótérfelújításra és -építésre".

A képviselő összehasonlításként elmondta, 2001-2002-ben a polgári kormány az általa elindított felújítási programra 500 millió forintot különített el.

A politikus szerint mindez 15-20 ezer játszóteret érint, ennyi játszóhelynek az állapota nem megfelelő. Gyermekeink nincsenek biztonságban ezeken a játszótereken, hiszen tudjuk, halálos baleset is történt már - tette hozzá.

A fideszes honatya szerint "az az érv, hogy nincsen rá pénz nem igaz", amit mutat az is, hogy 150 millió forint közpénzen országjáró kampányt folytat a kormány, míg 500 millió forintért pedig új autókat vásárol.

Szalay Ferenc egy felmérésre hivatkozva hangsúlyozta, hogy ma a családok egyharmada nem tud elmenni nyaralni. Ezek a játszóterek azokat a gyerekeket szolgálná, akik ilyenkor otthon maradnak - mondta Szalay Ferenc.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek