Nemzeti konzultáció Csongrádban
Orbán Viktor pénteken a nemzeti konzultációs országjárás keretében látogatott el Kistelekre, Balástyára, és Szatymazra. Szegeden pedig konzultációs fórumot tartottak a Nemzeti Konzultációs Testület három tagjával.
Dátum: 2005-06-25 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40116
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:54.518431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz elnöke a csongrádi településeken az emberekhez az elmúlt időszakban eljuttatott konzultációs kérdőívek kitöltésére kért mindenkit annak érdekében, hogy most először az emberek megkérdezésével alakulhasson a közélet Magyarországon. Az ország közel hétszáz településére eljutó négy konzultációs busz egyikével érkező politikus az egy hete megkezdett országjáráson ezúttal az elmúlt tizenöt év kapcsán kérte ki az emberek véleményét. Ennek érdekében találkozott a három kisebb település és a csongrádi megyeszékhely polgáraival, szegedi művészekkel, értelmiségiekkel, civil szervezetek tagjaival és a nagycsaládosok egyesületének tagjaival.
A gazdasági élet szereplővel egyeztetni kell
Az esti fórumon az sms- és email üzenetekben érkezett kérdések mellett lehetőség volt a rendezvényen is feltenni kérdéseket Orbán Viktornak, Jókai Anna írónak és Hoffmann Rózsa oktatásszakértő egyetemi tanárnak.
A Szövetség elnöke a nemzeti konzultáció célját a közös célkitűzések megfogalmazásában látja. A kérdőív egyik kérdése kapcsán úgy fogalmazott: ezek a közös céloknak olyan dolgoknak kell lenniük, amelyeket az államnak minden körülmények között biztosítania kell az embereknek. Ezek - mint mondta -, véleménye szerint nem segélyek, hanem elsősorban lehetőségek, a biztonság és az emberi méltóság megteremtése. Ennek egyik előfeltételeként a munkalehetőséget biztosító gazdaságpolitikát jelölte meg. Ez a munkabarát gazdaságpolitika - a jelenlegi adórendszerrel szemben - nem büntetné, hanem éppenhogy támogatná mind a nagycsaládosokat, mind a vállalkozókat, "mert ilyen adórendszerrel nem megyünk sokra". Ennek kapcsán Gyurcsány Ferenc aznapi kijelentéseire reagálva kijelentette: "még ha kivétel nélkül zsenik ülnének is a kormányban, még abban az esetben sem lenne a kormány alkalmas arra, hogy egymaga megalkosson egy öt évre szóló adórendszert", mert meglátása szerint azt a gazdasági élet többi szereplőivel együtt kell kialakítani.
A haza mi vagyunk
Hoffmann Rózsa az oktatásüggyel kapcsolatban feltett kérdésekre válaszolva a képzés minden formája kapcsán a rend, a munka, a fegyelem, a kötelességteljesítés a magyar kultúrkincs átadásának fontosságát hangsúlyozta. A kérdésekben elsősorban az érettségi rendszerének változása, az oktatás minőségének romlása és az egyetemi diplomák értékvesztése témái kerültek elő.
Jókai Anna elmondta: azért vesz részt a közéletben és a nemzeti konzultációban is, mert úgy látja, hogy a szellem és a politika eltávolodott egymástól, és írónként is felelősséget érez Magyarország és a magyar nemzet jövőéért, "mert a haza mi vagyunk". Felhívta a figyelmet a rendszerváltozás kárvallottjaira, a munkások, a nyugdíjasok helyzetére, a fiatalok gondjaira, amelynek igazságtalanságába véleménye szerint nem lehet belenyugodni. Végül azt tanácsolta, hogy "ha sikerül egy reményteljes tavasz után az újrakezdés", akkor tanulva régebbi hibáinkból, "nem ott kell folytatni, ahol négy éve abbahagytuk, hanem sokkal magasabban, személyválogatóbban".
Végül Orbán Viktor a polgári oldal küldetéséről beszélt. Mint mondta, most a magyar emberhez méltó élet megteremtése a feladat, először az országhatárokon belül, majd az egész Kárpát-medencében: ahol a gyermek nem teher, a munka nem alamizsna, a nyugdíj nem segély, a tanulás nem kiváltság, a nyaralás nem luxus, az egészég nem üzlet, és nem dönthetnek rólunk a megkérdezésünk nélkül.
Forrás (kép és szöveg): B.E. - Fidesz Webszerkesztőség, 2005. június 24.