Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nagy hal megeszi a kicsit: egyenlőtlen versenyben az uniós haltermelőkkel

A magyarországi haltermelők olyan versenypályán küzdenek, ahol nem egyenlőek a feltételek, többek között mások a termelési költségek, kevesebb a támogatás - jelentette ki a Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsa elnöke szombaton Rétimajorban.


Dátum: 2005-06-25 17:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40117
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:54.820868, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Aranyponty Halászati Rt. Szent Péter Napi Halászbúcsúja keretében a halászat helyzetét, jövőjét megvitató nemzetközi eszmecserén, Sztanó János hozzátette: a következő években nem várható a magyarországi haltermelés növekedése.

Mint mondta, az európai uniós csatlakozással a haltermelés 10- 15 százalékát exportáló hazai haltermelők előtt nem nyílt meg a 450 milliós európai piac, azt viszont "nem tudni, hogy Magyarországra, honnan, mennyi hal jön be?".

A haltermelők szükségesnek tartanák, hogy a halbetegségek kiszűrése, a fertőzések megakadályozása érdekében már az ország határon történjen meg az import halszállítmányok vizsgálata és hogy kísérjék figyelemmel azok teljes útját - tette hozzá.

Courtney Hough, az Európai Akvakultúra Termelők Szövetségének (FEAP) főtitkára szerint a következő másfél évtizedben kihívások és változások előtt áll a számos azonos gonddal küzdő, európai akvakultúrás haltermelés.

Fejlesztésének egyik útja lehet az a fajta multifunkcionális tógazdálkodás, amelynek rétimajori modelljét az Aranyponty Halászati Rt. elnök-vezérigazgatója ismertette.

Lévai Ferenc elmondta: a halgazdaságok "több lábon állása" azért fontos, mert bebizonyosodott, hogy a haltermelésben " a hozamfokozásnak és a termelés növelésének nincs értelme."

A társaság ezért 6-8 éve multifunkcionális tógazdálkodásba fogott, amibe a hagyományos haltermelés mellett belefér a biohaltermelés feltételrendszerének a megteremtése, a megújuló erőforrások közül a 400 méter mélyről feltörő melegvíz hasznosítása, a nádértékesítés, a konferencia- és ökoturizmus, a természeti értékek hasznosítása.

Rétimajorban Halászati Múzeum, ökoturisztikai konferencia és fogadóközpont, nádi iskola, wellnes központ, panzió, vendéglátóhely egészíti ki a hagyományos haltermelést. Lehetőség van a madármegfigyelésre, és meghirdették a "négy kerékről két kerékre" kerékpáros turizmust.

A szakmai konferencia résztvevői megismerkedhettek a lengyelországi pontytenyésztés helyzetével is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek