Átadták a Magyar Örökség-díjakat
Immár 39. alkalommal adták át a Magyarországért Alapítvány által életre hívott Magyar Örökség-díjakat szombaton, Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián.
Dátum: 2005-06-25 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40119
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:55.452012, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hámori József, a Magyar Örökség és Európa Egyesület bírálóbizottságának elnöke az ünnepséget megnyitó beszédében a díjazás céljáról szólva azt mondta: azokat a szellemi értékeket szeretnék kiemelni a feledés homályából, "amelyek ilyen vagy olyan módon talán nem kerültek eléggé kihangsúlyozott formában" a társadalom elé.
"Amikor díjakat adunk át, akkor azt is számba vesszük, hogy (...) mit tudunk az Európai Unió felé adni" - jegyezte meg a neurobiológus, agykutató, az MTA alelnöke.
A díjjal korunk, valamint a XX. század első felének legjelentősebb magyar teljesítményeit jutalmazzák. Az elismerések odaítéléséről a Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért bírálóbizottság dönt, állampolgári javaslatok alapján.
A testület tizedik esztendeje - évente négy ízben -, az idén immár másodszor, állampolgári javaslatok alapján, titkos szavazással hozza meg döntését.
Elismerést kapott a "120 év művészgenerációinak munkásságából építkező" Magyar Állami Operaház. Az oklevelet és az aranyjelvényt Petrovics Emil főzeneigazgató és Závecz Ferenc ügyvezető igazgató vette át.
Kitüntetésben részesült a 110 éves Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), a 950 éves Tihanyi Apátság és a 425 éves kolozsvári Báthory István Kollégium. A díjakat Schmitt Pált, a MOB elnöke, európai parlamenti képviselő, Korzenszky Richárd, az apátság perjele, valamint az erdélyi kollégium igazgatója Tőkés Elek vette át. Magyar Örökség-díjban részesült "irodalmi életművéért" Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő, író, Muzslay István leuven-i professzor "magyarságmentő szolgálatáért" és Tardy János a természetvédelmi hivatal volt vezetője "természetvédő munkájáért".
Csoóri Sándor a díjazottak nevében azt mondta: a kitüntetés, amelyet átvehettek a hagyománnyal, és "magával a történelmi érzettel" van kapcsolatban.
MTI - fideszfrakcio.hu