Talmácsi Gábor megszerezte idei második futamgyőzelmét
A gyorsasági motorosok világbajnokságának hetedik futamán, a Holland Nagydíjon a 125 kcm-es kategóriában hatalmas csatában győzedelmeskedett Talmácsi Gábor. A KTM pilótája két futammal ezelőtti, mugellói sikere után most "saját jogon" győzött: míg Olaszországban türelmes versenyzése mellett riválisainak kiesése juttatta az élre a magyar motorost, ezúttal fantasztikus vezetéssel, legnagyobb ellenfeleit sorra előzve győzedelmeskedett.
Dátum: 2005-06-26 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40122
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:56.458656, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gyorsasági motoros versenysorozat leghosszabb pályáján, a legendás asseni aszfaltcsíkon kiváló versenyt láthattak az érdeklődők. A 17 körös futam szinte minden kanyarjában változott az éllovas személye, ráadásul hosszú ideig szinte fej-fej mellett haladt az első nyolc motoros, köztük Talmácsi Gábor is. Az első 13 kör jó részében az Aprilia olasz menője, Marco Simoncelli vezetett, de néha Talmácsi és csapattársa, a finn Mika Kallio is az élre állt. Rajtuk kívül a svájci Thomas Lüthi, a spanyol Hector Faubel, és Alvaro Bautista, az olasz Mattia Pasini és a francia Alexis Masbou száguldott elöl, de még a tizedik kör magasságában is bő egy másodpercen volt csak a különbség az éllovas és a nyolcadik helyezett között, ráadásul szinte minden kanyarban változtak a pozíciók, öröm volt nézni a rengeteg előzést.
Az idő múlásával aztán egyre nőtt a helyezkedés, és ennek először Kallio itta meg a levét. A finn éppen a harmadik helyen motorozott, amikor a tizenötödik körben egy pillanatra ellankadt a figyelme, Lüthi pedig kihasználta az alkalmat, és bejött mellé. Mindez úgy meglepte a KTM versenyzőjét, hogy egy pillanatra lement a keskeny aszfaltcsíkot övező fűre, elvesztette tapadását és rögtön fel is borult. A többiek azonban tovább kerülgették egymást, miközben Talmácsi lassanként egyre feljebb kapaszkodott, Bautistát, majd Luthit is megelőzve.
Az utolsó körre Simoncelli fordult elsőként, a magyar fiú pedig másodikként, de a hétfős boly még mindig szinte együtt haladt. Aztán Talma az egyik kanyarban kifékezte az olaszt, elment mellette, az apriliás pedig nagy igyekezetében, hogy utolérje a KTM-es magyart, hibázott, és bukott is. Ráadásul a mögötte suhanó Lüthinek is ki kellett mennie a fűre, hogy elkerülje a karambolt, így csak a 10. helyre tudott visszajönni. Talmácsinak pedig ekkorra már volt akkora előnye (ne tessenek semmi nagyszabásúra gondolni, bő fél másodpercről beszélünk), amellyel biztonságosan be tudta hozni versenygépét az első helyre, és megszerezte idei második futamgyőzelmét. A dobogóra még két apriliás, Faubel illetve a vb-pontversenyben a magyar motoros előtt a Holland Nagydíjat megelőzően kilenc ponttal vezető Pasini jött be, a negyedik Bautista, az ötödik pedig Masbou lett. A másik magyar induló, Tóth Imre a 25. helyen zárt.
Mivel ráadásul Talmácsi legnagyobb riválisai, Simoncelli, Kallio és Lüthi nagyon visszaestek vagy búcsúzni kényszerültek, a magyar versenyző győzelmével a világbajnoki sorozat élére ugrott, holtversenyben a szintén 100 pontos Pasinivel. Nem bánnánk, ha most lenne vége a világbajnokságnak.
"Nehéz verseny volt, mert elég nagy volt az élboly. Próbáltam végig az első háromban maradni és tartani a lépést az élen állókkal. Az utolsó körben Simoncelli hibázott, az élre kerültem, és nagyon kellett nyomnom a gázkart, hogy ott is tudjak maradni. Most már a vb-pontverseny élén állok, úgyhogy a jövő nagyon biztatónak ígérkezik!" - nyilatkozta a verseny után Talmácsi.
A 250 kcm-es kategóriában az argentin Sebastian Porto lett az első. A Honda versenyzője mögött két spanyol, Daniel Pedrosa és Jorge Lorenzo végzett. Az összetettben továbbra is Pedrosa vezet, az ausztrál Casey Stoner és az olasz Andrea Dovizioso előtt. Rizmayer Gábor a 25.helyen végzett.
A királykategóriában Valentino Rossi magabiztos versenyzéssel nyert, és ezzel a hét versenyből a hatodik sikerét könyvelte el az idei szezonban. Az élről rajtoló olasz szupersztár az első kanyar után csak hetedik volt, de körről körre lépett előre, és végül honfitársa, Marco Melandri előtt megszerezte a győzelmet. A harmadik helyre az amerikai Colin Edwards futott be. Az összetettben továbbra is Rossi vezet Melandri előtt.
nemzetisport.hu - fideszfrakcio.hu