Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyanúkampf

Szigorúan bizalmaskodó feljegyzés! Kibontás után azonnal fagyasztandó! (Felrázni nem kell, majd felráz ez.) Az ellenzék erkölcsi erodálására - az első dokumentumban foglaltakhoz képest - az alábbi földalatti gyanúkampányra lesz szükség, főként a kézenfekvő nevekre s a hozzájuk kapcsolható politikai fantáziára építve (célszemélyek ábécérendben):


Dátum: 2005-06-26 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40126
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:57.711233, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


1. Áder János: "csornai Bronson"-ozásával le kell állni, visszaüthet, mint a jó öreg Charlie a Vadnyugatban. Ne imperialista filmsztárhoz hasonlítsuk, sajnos, ma ellenjavalltan vonzó, hanem híreszteljük róla: családja a tizenhetedik század óta a mi Csermanekünk iránti (elő)szeretetből valójában Kádernek nevezte magát. Innen csak egyetlen logikai lépés, kinek is a részhalmazos reinkarnációja a frakcióvezető. (Mellékhatás: balszárnyunk alkalomszerűen előretörő szimpátiája. Elvtársakat figyelmeztetni: mindez puszta dezinformáció, nem éltetni, nem megkedvelni!)

2. Dávid Ibolya: bocs, őt reflexből ütöttem ide. Régi, rossz reflexből. Ibire mindössze egy szupertitkos, százalékos skálájú támogatásszámlálót kell szereltetnünk. Kijelzőjét telepítsük Horn et.-hoz, neki most úgysincs pártbeli tisztsége. Amint kettő helyett négyet lát, inaktiválja a hölgyet.

3. Kövér László: zicceres támadási felületet ad őszintétlensége - aki már a nevével is hazudik, annak rossz a politikai ómene. (B terv: ha netán megszerzi Hiller et. tápszerének receptjét, amelynek használatával a párt társadalmi bázisának hízását szuggeráljuk, váltunk az alapos gyanúra, amely szerint bajuszfonatát akasztott ember kötélrostjai alkotják, míg pl. a mi Suchman barátunkét, ugye, környezetbarát bioszaru.)

4. Pelczné Gáll Ildikó: elsődleges feladat külalakjára összpontosítanunk. Csak nekünk lehet csinos politikusnőnk, Kovács Magdi szelleme kötelez. Tehát: terjesszük, hogy száz lépésről nézve kimondottan hasonlít Fernandelre. Valamint sugdossuk mindenfelé, hogy miskolci, Pesten az is megteszi a magáét.

5. Pokorni Zoltán: először is: PokorNYI! Ezzel kibillentjük halk álnyugalmából. Majd megsemmisítjük, rásütjük: holokauszttagadó! Az iskolai emléknaposdi csak figyelemelterelés volt, ráadásul vidéki vendéglőkben félreérthetetlen hangsúllyal követel magának cigánypecsenyét. (Óvatosan, elvtársak, nehogy épp a népszerűségét fokozzuk minálunk!)

6. Schmitt Pál: adu ász, hogy a müncheni olimpián nem adott vizeletet a nehézatlétikai ellenőröknek, tavaly meg a mi jáki alapszervi elvtársunktól elvárta volna, ugye. (Mindegy, hogy vívott, erre az ellenvetésre a megfelelő érvanyag a "Na és?" című szakmai mellékletben.)

7. Varga Mihály: ő Karcag-szerte közismerten diszkalkuliásként végezte a gimnáziumot. Aki nem tudja, ez mit jelent (nem, nem vargabetűt!), annak feladata egy nagyképű, az éjszakai életben hangoskodó, testi erejével rendszeresen visszaélő, garázda közgazdász képének sugalmazása.

Ez a harc lesz a végső, csak összesúgni hát!

Szilver Ottó, Heti Válasz

hetivalasz.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek