Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tomcat személyesen vette át az SZDSZ kitüntetését

Polgár Tamás, internetes naplójából ismertebb nevén, Tomcat személyesen vette át az SZDSZ Új Generáció által alapított "Szakállas Bácsi-díjat" a rasszista kategóriában vasárnap.


Dátum: 2005-06-26 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40127
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:58.023729, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tomcat a szakállas, szemüveges kerti törpét ábrázoló, cserépből készült szobrot úgy értékelte, hogy ő bizonyult a legnagyobb rasszistának Magyarországon. Szerinte a rasszistának szóló díjat inkább Tamás Gáspár Miklós filozófusnak kellene megkapnia, míg a nőgyűlölő kategóriában Demszky Gábort, Budapest főpolgármesterét illetne "elismerés". Polgár Tamás "viszonzásul" egy Balf * sz feliratú pólót nyújtott át Gusztos Péter szabad demokrata ügyvivőnek, a Szakállas Bácsi-díj kuratóriumi tagjának az SZDSZ budapesti központi irodaházában.

A sajtó jelenlétében tartott "díjátadáson" Gusztos Péter elmondta, hogy az SZDSZ Új Generáció májusban alapította a Szakállas Bácsi-díjat, azoknak a közéleti szereplőknek, akik a "hátrányos megkülönböztetés szószólói" Magyarországon. Gusztos Péter hangsúlyozta, hogy a díjjal nem személy szerint akarnak megbélyegezni embereket - pontosan e jelenség ellen lépnek fel -, hanem kijelentéseket értékelnek, rájuk irányítva a figyelmet. Elmondta: a díjra az SZDSZ honlapján lehet közéleti szereplőket jelölni. Az Új Generáció korábbi közlése szerint azokra a közszereplőkre szavazhatnak itt az emberek, akik a "legtöbbet tették" az egyenlő esélyek ellen.

Csőzik László szabad demokrata ügyvivő, a Szakállas Bácsi-díjat átadó Új Generáció elnöke azt mondta: előrelépést, elmozdulást jelent, hogy Polgár Tamás személyesen eljött. Az említett póló átadása után a politikus úgy módosította véleményét, hogy egy előrelépést két hátralépés követett. Gusztos Péter értékelése szerint ha valaki büszke erre a díjra, akkor ő sem sértődhet meg "ha balf.sznak nevezik". A rendezvény előtt az áthúzott horogkeresztet ábrázoló, "Náci az, aki mondja" feliratú pólóban és bakancsban érkezett Polgár Tamás újságíróknak kifejtette: ő volt az egyetlen ellentüntető február 10-én, a Vér és Becsület megmozdulásán, a Hősök terén.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek