Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nagycsaládosok isszák meg a sokadik gázáremelés levét

Emelkedik is a gáz ára, meg nem is. A lakossági tarifa egy bizonyos fogyasztási határig, 3 ezer köbméterig nem nő. A kompenzációs szabályozás egy dolgot azonban nem vesz figyelembe: a család létszámát.


Dátum: 2005-06-26 18:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:00:58.346040, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az áremelés után feltehetően sok család fog nehéz körülmények közé kerülni - mondta a Magyar Rádiónak Cser Károlyné, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete elnökhelyettese. Ezt a gázár-emelést egy jól működő kompenzációs rendszer tudná valamennyire ellensúlyozni, de a több mint egy éve életbe léptetett kompenzációs rendszer nem jó rendszer. Ennek az a lényege, hogy 1500 köbméter fogyasztás alatt egy nagyobb kompenzációt biztosítanak, 1500 és 3000 köbméter között egy kisebbet és 3000 köbméter fölött már semmit. Ez a kompenzáció a fogyasztás mennyisége szerint osztályoz, úgy szab meg fogyasztási határokat, hogy nem veszi figyelembe a család létszámát. Márpedig a közműfogyasztás a családlétszámmal általában arányos. A családjaink zöme a fűtési szezon negyedik hónapjában lépte túl a 3000 köbméteres fogyasztást, ami fölött már nincs kompenzáció. A mostani emelés mellé megígérték, hogy a kompenzációs összegeket is megemelik, de a fogyasztási határ marad, és ez okoz gondot. Az a tapasztalatunk, hogy egyre többen vannak, akik vagy nagyon nehezen, vagy csak részben tudnak fizetni. Sokkal jobb megoldás lenne, hogyha a kompenzáció figyelembe venné a család létszámát, és aszerint kapnák a támogatást a családok. Sokkal kevesebben folyamodnának segélyért.

radio.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek