Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izrael enyhíti az utazási korlátozásokat a Gázai övezetben

Az erőszakos cselekmények számának jelentős csökkenése miatt Izrael keddtől enyhít a palesztinokkal szembeni utazási korlátozások szigorán a Gázai övezetben.


Dátum: 2002-08-27 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3679
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:06.296349, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Háárec című izraeli napilap keddi tudósítása szerint erről az izraeli hadsereg képviselői és a Palesztin Hatóság biztonsági vezetői a Gázai övezetben hétfő éjszaka tartott találkozójukon állapodtak meg. Izrael korábban ígéretet tett arra, hogy enyhíti az övezet északi részéből a terület déli részébe tartó palesztinokkal szembeni utazási korlátozásokat, és több palesztin munkavállalót enged be Izrael területére.

Izrael hétfőn jelezte azt is, hogy az erőszak visszaszorulása miatt szerdától a ciszjordániai Betlehem körzetében is felold hasonló korlátozásokat: palesztin munkavállalók beléphetnek majd Izrael területére, a tanárok iskolájukba utazhatnak, lehetővé teszik a papok Jeruzsálem és Betlehem közötti utazásait, és a kereskedők elhagyhatják Betlehemet.

A hétfői találkozón Izrael sürgette a palesztin vezetőket, hogy a Gázai övezetben lépjenek fel az erőszakos cselekmények megfékezése érdekében. A Háárecnek izraeli katonai és belbiztonsági források hangsúlyozták, hogy az elmúlt két napban csökkent ugyan az ilyen cselekmények száma, de anélkül, hogy a palesztinok tényleges lépéseket tettek volna ennek elősegítésére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek